Hiába stagnált a foglalkoztatottak száma, a szeptember-novemberben mért átlagos munkanélküliségi arány mégis 10,5 százalékra emelkedett az egy hónappal korábbi, amúgy is rossz adat után - derül ki a KSH tegnap publikált adataiból. Ez azt jelenti, hogy csaknem másfél évtizedes csúcsra jutott a mutató, mivel utoljára 1995-ben volt hasonlóan magas (a Bokros-csomag évében átlagosan 10,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta). A nyári időszakban ugyan szezonális okok miatt általában megnő a foglalkoztatottak száma, az idei emelkedés azonban mérsékelt volt, a szeptember pedig elhozta a régóta félt két számjegyű szintet, a helyzet október-novemberben tovább romlott.
A mostani adat 0,6 százalékponttal haladja meg az előző negyedévit, illetve 2,7 százalékponttal rosszabb az egy évvel korábbinál. A helyzet eleinte fokozatosan romlott, tavaly novembertől pedig felgyorsultak a folyamatok. Így 2009 augusztusában már 419 ezren, szeptemberben 436 ezren, októberben 440 ezren, novemberben pedig 445 ezren voltak munka nélkül - mind a négy érték meghaladta az idei áprilisi rekordot is. Az utóbbi egy évben 120 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, miközben 115 ezerrel emelkedett a munkanélkülieké.
Szakértői vélemények szerint a következő hónapokban minden valószínűség szerint tovább romlik a helyzet. Egyesek szerint kissé furcsa, hogy a közfoglalkoztatás kifutása ellenére novemberben nem csökkent a foglalkoztatottak száma, valamint hétezerrel mérséklődött az inaktívaké. A munkanélküliségi ráta január-februárban tetőzhet - mondta lapunknak Rózsa Gergely, az Ecostat kutatója. Továbbra is kérdéses, hogy mikor fordulhat csökkenésbe az állástalanok aránya. A munkanélküliségi ráta romlása valószínűleg megáll 2010 második felében, ám a lassú gazdasági növekedés nem lesz elegendő ahhoz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, csupán annyi történik, hogy megszűnik a jelenlegi vállalati túlfoglalkoztatás - véli Rózsa, aki szerint érdemi javulást inkább 2011 hozhat. A GKI legutóbbi prognózisa is azzal számol, hogy idén a foglalkoztatás további egy-két százalékkal csökkenhet, jórészt az első félévben. A munkanélküliségi ráta 2010 átlagában 11 százalék körül várható, ezen belül az év végére 10,5 százalékra mérséklődhet.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) - KSH-étól eltérő - novemberi számbavétele további mérsékelt romlást jelzett. A múlt hónapban ugyanis 1,9 százalékkal, 580 ezerre nőtt a regisztrált álláskeresők száma, ez 30 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi szintet. Az ÁFSZ adatai szerint a tizenegyedik hónapban újra megugrott a csoportos létszámleépítés keretében elküldeni szándékozott dolgozók száma, novemberben ugyanis 77 cég összesen 2,7 ezer fő elbocsátását jelezte az októberi 1,7 ezer után.
