Az egyre növekvő számú magyar patika egyre kisebb árréstömegen osztozik, amit meg is sínylett a szolgáltatási színvonal - mondta el a Napi Gazdaság konferenciáján a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Horváth Tamás. Ezt azzal támasztotta alá, hogy miközben az elmúlt időszakban 2,8 ezerrel nőtt a patikai alkalmazottak száma, közülük csak 470 volt gyógyszerész. A szakember sorolta, hogy mi lenne elengedhetetlen a helyzet javítására, majd hozzátette: a parlamenthez benyújtott "salátatörvény" mindezt tartalmazza is.
Az általános vitára a parlament elé ma kerülő csomagról Székely Tamás egészségügyi miniszter elmondta: a komplex módosítások között olyan szabályrendszer létrehozása szerepel, ami a közszolgáltatás kiszervezésében garanciális elemeket vezet be, szigorítja a patikaalapítás szabályait, egyben a teljes liberalizációt időben eltolja. A bevezetendő egészségügyi bírság értelmében a környezeti és egyéb szabályokat megszegők szankcionálása vonatkozik mindenkire - tehát nemcsak az egészségügyi szolgáltatókra -, aki tevékenységi körében az egészségügyre káros tevékenységet végez.
A javaslat szerint 2010. október 1-jétől minden finanszírozott egészségügyi szolgáltatóval, gyógyszertárral, gyógyászatisegédeszköz-forgalmazóval és gyógyászati ellátást nyújtóval új szerződést kell kötni. Kizáró feltétel, ha valaki gyógyszer- vagy gyógyászatisegédeszköz-gyártó, -forgalmazó, -nagykereskedő vagy gyógyszertárat, illetve gyógyászatisegédeszköz-szaküzletet működtető gazdasági társaságban ötven százalékot meghaladó tulajdoni hányaddal rendelkezik, illetve vezető tisztséget tölt be. Utóbbi alighanem válasz arra, hogy - mint Horváth kifejtette - az ágazatot érzékelhetően egyre inkább a nagykereskedők uralják.
