BUX 141394.05 1,38 %
OTP 46380 0,89 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem álltak meg az elbocsátások

2009. október 20. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gazdasági válság és a rájuk adott kormányzati válasz hatásait egyaránt tükrözik a legfrissebb munkaügyi statisztikák. Augusztus végéig a legalább ötfős vállalkozások és a költségvetési intézmények által foglalkoztatottak száma összesen 4,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, úgy, hogy a közszférában a beinduló közcélú munkák nyomán 6,6 százalékkal emelkedett a létszám, a magánszférában viszont 8,3 százalékos volt az éves visszaesés. A béradatoknál fordított a helyzet: a rendszeres bruttó keresetek a versenyszektorban augusztusban 4,8 százalékkal nagyobbak lettek, míg a közszférában 1,4 százalékkal kisebbek. A jövőt illetően sok függ a bértárgyalásoktól: mint az MNB és az OÉT vezetőinek tegnapi találkozóján elhangzott, a túlzott minimálbér-emelés, illetve országos bérajánlás negatív foglalkoztatási hatásokkal is járhat - erre figyelmeztettek a lapunk által megkérdezett vállalatvezetők is. Az állami és önkormányzati vállalatok vezetői fizetéseinek nyilvánosságra hozatala helyi bérfeszültségeket kelthet.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet