Nincs késésben Magyarország a 2011-es uniós elnökségre való felkészülésben - cáfolta lapunknak a sajtóban gyakran hallható állítást Iván Gábor, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős szakállamtitkára. A szakértői bázis megvan, összeállt a munkacsoportok elnöksége és az elnökségi stábot alkotó tisztviselők többségét - több mint 80 százalékát - is kiválasztották, szakmai felkészítésük tavaly ősszel elkezdődött. A stratégiai keretet adó operatív program dosszié szinten van, a magyar nemzeti programot pedig 2010 őszére lehet várni. Ezenkívül a spanyol-belga-magyar elnökségi trió együttműködését jelképező közös logó is megszületett.
Az elnökséggel kapcsolatos legfontosabb kérdésekben ötpárti konszenzus van, és folyamatos a párbeszéd; a kormány és az országgyűlés közti egyeztetés fő fóruma a 2008 márciusában létrehozott EU-elnökségi munkacsoport, amelynek tagjai a frakcióvezető-helyettesek és a külügyminiszter. A magyar elnökség prioritásai is körvonalazódnak. A spanyol és a belga kollégákkal kiváló a kapcsolat, rendszeresek a találkozók, és a szakállamtitkárok hetente egyeztetnek telefonon is. Mindhárom ország hasonlóképp gondolkodik az EU-ról - mondta Iván.
Az elnökség legnagyobb kihívása a politikai napirend kézben tartása, valamint - mint azt a francia elnökség is jól példázta - az előre nem látható eseményekre való gyors és megfelelő reagálás lehet. Ezen túl komoly feladat a fél év hivatalos programjainak, formális és informális találkozóinak menedzselése, hiszen az elnökség ideje alatt 2000-2500 rendezvény lehet Magyarországon.
