A hét elején még nem volt, ám csütörtökre virradóra már tapasztalható volt a fűtőberendezések piacán a felvásárlási hisztéria. A Tesco tájékoztatása szerint szerda este a híradó után, illetve éjszaka tömegesen jelentek meg a vevők az üzletekben, akik párosával vitték az árammal működtethető olajkeringtetésű radiátorokat, illetve hősugárzókat. Az igény olyan jelentős volt, hogy reggelre kifogytak a készletek, de Hackl Mónika, a cég szóvivője lapunknak azt mondta, az új radiátor- és hősugárzó-szállítmányok mától újra kaphatóak lesznek, méghozzá azon az áron, amelyen meghirdették. A helyzet pikantériája ugyanis, hogy a Tesco akciósan hirdette meg a készülékeket. A kereskedelmi láncok szerint a hisztéria a sajtónak is "köszönhető". A vásárlási roham tegnap csúcsosodott ki, emiatt több kereskedelmi lánc kénytelen volt újabb szállítmányokat rendelni. Szinte minden barkácsáruház és hipermarket akciózza a terméket, így a megnövekedett igény ellenére sem nagyon emelhetik a termék árát. Elemzők szerint szerencse, hogy a napok óta tartó kemény fagyra a kereskedelmi hálózatok azzal reagáltak, hogy jelentős árukészletet rendeltek a radiátorokból és kandallókból, illetve hősugárzókból, így nem valószínű, hogy tartós hiánycikké válnak. A Media Markt közleménye szerint az áruházban elegendő mennyiségű elektromos fűtőberendezés van, s ha szükséges, nagy mennyiségű importhoz is hozzájuthatnak. A forgalom nagyobb részét intézményi vásárlók adták.
