Meglepő módon sok kereskedelmi központban a december 24-e is erős volt - mondta a Napinak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A karácsony előtti napokban pedig egyértelműen sokan voltak az üzletekben. Az erős forgalom nem mindenkinél jelentkezett, így a karácsony a tavalyihoz hasonlóan vegyes képet mutatott, vagyis aki panaszkodott, az vélhetően nem megszokásból tette. Összegzést viszont csak januárban lehet készíteni a decemberi hajráról - mondta a főtitkár. Vámos szerint a tavaly decemberi forgalomhoz képest jobb volt ugyan az idei, ami azt is jelenti, hogy a várakozásokat felülmúlta, de az egész évre kitekintve ez sem segített sokat. Az már biztos, hogy 2008 sem íródik be piros betűkkel a hazai kiskereskedelem történetébe, ugyanis a 2007-es trend tovább folytatódott: több olyan hónap volt, amikor abszolút értékben is csökkent a forgalom. Egyedül élelmiszerből és ruházati termékből nem fogyott kevesebb, Vámos szerint nagy valószínűséggel e két szegmens hozta vagy akár felül is múlta (a november-decemberi adatok függvényében) a tavalyi szintet.
