Az elhúzódó repülőtéri sztrájk miatt jelentősen romlik Budapest turisztikai vonzereje, kevesebben lesznek a hazai szállodákban és kevesebbet is költenek majd - hívta fel a Magyar Szállodaszövetség a ferihegyi munkáltatók és a munkavállalók képviselőinek figyelmét. Épp a legfontosabb időszakban, az év végi ünnepek közeledtével veszít jelentőségéből a Budapest turizmusának élénkítésére szánt kampány, a Winter Invitation, amely elsősorban a repülővel utazó városlátogató turistákat célozta meg. A fővárosi szállodák vezetői lapunknak nyilatkozva arról számoltak be, hogy lehetőségeikhez mérten segítenek a náluk szállást foglaló vendégeknek a Budapestre jutásban vagy éppen a távozásban. Rendszeressé vált már, hogy a nagyobb szállodák kisbuszai ingáznak a főváros és a schwechati reptér között, ám ez a megoldás igazából senkinek sem jó.
Az utazási irodák tapasztalatai szerint a Ferihegyen működő légitársaságok közül a Malév volt az, amely - a járattörlések ellenére - igyekezett mindent megtenni az ügyfelekért, így külön kérés nélkül értesítette az irodákat arról, hogy a törölt járatok helyett az utasok melyik gépet vehetik igénybe, illetve kerestek egy megfelelő OneWorld-járatot. A Lufthansa megoldásával kapcsolatban az utazási irodák munkatársai megjegyezték: üdvözlendő, hogy a német légitársaság utasait Bécsbe szállította busszal - csak az sajnálatos, hogy erről őket, utazásszervezőket előzetesen nem értesítették.
A ferihegyi sztrájk jelentős többletfeladatot rótt a touroperátorokra, hiszen a Budapestre érkező vendégeknek meg kellett szervezni az ide- és hazajutást. Az American Expressnél a Napinak elmondták: az egyik legkomolyabb kihívás az volt, hogy egy nagy multinacionális vállalat épp a sztrájk idején tartotta Budapesten vezetői értekezletét. A vendégeket végül busszal szállították Bécsbe.
Komoly feladatot jelent az irodákon keresztül szervezett utazások esetében a hazatérés megszervezése is. Számos esetben kellett az irodáknak megoldani a repülőjegyek átírását, illetve szállást foglalni utasaik számára külföldön, ahol az utas éppen ott ragadt.
