A jövő hétfőn parlamenti szavazásra kerülő jövedéki adótörvény lehetővé teszi, hogy a jelenlegi 4,4 százalékos bekeverési arányról 2009-ben 4,8, majd egy évvel később 5,7 százalékra emelkedjen a Magyarországon felhasznált biohajtóanyagok szintje - mondta tegnap Bíró Tamás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese egy a bioetanolról rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A jelenlegi 4,4 százalékos arányt a hazai előállítású bioüzemanyagok teljes egészében fedezik, az azonban még nem látszik, hogy a bekeverési arányok növekedése után elegendő lesz-e a jelenleg rendelkezésre álló belföldi kapacitás. A bizonytalanság oka, hogy a 2005-ben tervbe vett 30 etanolüzemből jelenleg mindössze 2-3 működik. A tavalyi tonnánkénti 50 ezer forintos kukoricaár is gazdaságtalanná tette a bioetanol-gyártást. A kockázatokat növeli a változó terméshozam is. A kukorica vetésterületét a szakember szerint szintén nem lehet növelni, de az új agrártechnológiáknak köszönhetően nőhet a termésátlag. Bíró szerint tartható lesz a bioüzemanyagok iránti növekvő igény belföldi kiszolgálása.
A szakértő úgy látja, hogy az arányok emelkedését követően több mint kétmillió tonna kukorica felhasználására lesz szükség a bioetanol-előállításhoz. A biodízelnél az FVM-nek a Mollal kell megállapodást kötnie arról, hogyan lehet biztosítani a szükséges mennyiségű repcét a jövőben. A biodízel alapanyagaként szolgáló repce sajátossága, hogy 3-4 éves vetésforgóban kell vetni. (Jelenleg 280-300 ezer liter bioüzemanyagot kevernek bele a fosszilis üzemanyagba, ezzel csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást.) Biodízelben egyébként nem áll rosszul Magyarország, a beruházások jelentős részében például a Mol érdekelt, de több független vállalkozás is dolgoz fel repcét.
