A Nemzeti Technológiai Programban stratégiai kutatás támogatására meghirdetett kiírás második szakaszában ötven pályázat 26 milliárd forint támogatást nyert - jelentette be Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter. Elmondta: a második szakaszban szeptember 15-éig lehetett jelentkezni. Az eredetileg meghirdetett 16 milliárd forint keretet a következő évek terhére 10 milliárd forinttal megemelték a versenyképes gazdaság érdekeit szolgáló kutatások, valamint a kutatói helyek megőrzése érdekében. Az idén a Nemzeti Technológiai Programban meghirdetett pályázat első fordulójában 14 milliárd forint támogatást ítéltek oda, így a második forduló eredményét is figyelembe véve ebben az évben 77 projekt kap 40 milliárd forint kutatási támogatást. Molnár Károly elmondta, a második pályázati körben élettudományok, versenyképes ipar, versenyképes agrárium és élelmiszeripar, élhető és fenntartható környezet, védelmi és biztonsági kutatások témakörben lehetett pályázni.
