A gazdasági és pénzügyi válság, valamint az autóipari ágazat gondjai ellenére sem változtatott elképzelésein a Karsai Műanyagtechnikai Holding Zrt., miszerint a Mercedes beszállítója kíván lenni. Karsai Béla, a tavaly már csaknem 10 milliárd forintos nettó árbevételt elérő cégcsoport elnöke még a nyáron úgy nyilatkozott, hogy kiskunfélegyházi cégüknek, a Kunplast Zrt.-nek jó esélye van arra, hogy az új kecskeméti gyár egyik legnagyobb beszállítója legyen. Úgy tudjuk, az ügyben már folynak a tárgyalások.
Szalai Rita, a Karsai Holding Zrt. marketingmenedzsere lapunkkal azt közölte, hogy a korábban meghirdetett program céljai nem változtak, sőt a holding autóipari divíziójához tartozó négy cég mindegyike a Mercedes beszállítója kíván lenni. Információink szerint az is változatlan, hogy a program vezető vállalata az épülő gyártól mindössze húsz kilométere lévő Kunplast lenne, amelyhez nemrég telepítették a holding teljes autóipari divíziójának irányítását. A társaság az elmúlt években a Suzuki mellett olyan autógyáraknak is szállított különböző, főként hőre lágyuló műanyag alkatrészeket, mint a BMW, az Opel, az Audi vagy a Porsche. Volt már korábban kapcsolatuk a Mercedessel is, amelynek főként lökhárítókonzolokat és tartalék alkatrészeket gyártottak. A cégcsoport teljes árbevételének mintegy 60 százalékát ma is az autóipari divízió adja.
