Az elmúlt hetekben drasztikusan csökkenő autóipari megrendelések miatt kénytelen volt leállítani egyik gyártósorát a világ vezető autógyárait kiszolgáló, szombathelyi székhelyű Delphi Hungary Kft. - értesült lapunk. Elbocsátásra eddig nem volt szükség, a dolgozókat a közelmúltban a céghez került kormánykerék- és légzsákrendszergyártás területére irányították át. Karl Aschemann, a jelenleg 780 dolgozót foglalkoztató ES divízió ügyvezető igazgatója a Vas Népének nyilatkozva elmondta: a rendelésállományuk augusztus második felétől folyamatosan csökken, ezért kénytelenek voltak átszervezni a termelést. Az anyacégen belül is jelentős a különbség az egyes üzletágak helyzete között. A legnagyobb mértékű visszaesést a kis- és középkategóriás járművek piacán tapasztalták - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Növelheti a Delphi Hungary gondjait, hogy általában az év végén az átlagosnál kevesebb megrendelést kapnak. Az ügyvezető igazgató szerint nem lehet megjósolni, hogy belső átszervezéssel meddig tudják elkerülni az elbocsátásokat. Ha a rendelésállomány a közeljövőben tovább csökken, nem marad más eszköz a kezükben. Ugyancsak csökkent a rendelésállománya az elsősorban különböző gépjárművekbe szerelhető elektronikus központokhoz műanyag házakat gyártó Packard divíziónak is. Ezt a tevékenységet ugyancsak a közelmúltban telepítették Szombathelyre az európai üzemekből, illetve Brazíliából.
