BUX 141394.05 1,38 %
OTP 46380 0,89 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az önkormányzatok ismerkednek a ppp-vel

2008. szeptember 23. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az önkormányzatok saját döntésük alapján vonhatnak be magántőkét közcélú fejlesztéseik megvalósításába, az ilyen konstrukciókról az államnak csak akkor van információja, ha szerződő félként részt vesz benne. Jóváhagyásra is csak abban az esetben van szükség, ha a kötelezettségvállalásban a központi költségvetés is részt vesz - tudta meg lapunk a Pénzügyminisztériumtól (PM). Az egyetlen ppp (public private partnership)-program, amelyben eddig az állam és az önkormányzatok együttesen szerepeltek, az a Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program. Itt a tervezett kétszáz projektből (köztük tornatermek és tanuszodák építése, üzemeltetése) mindössze harminchét valósul meg, de ezek esetében - a PM szerint - a kis projektméret ellenére is működik a konstrukció. A program legfőbb problémája az alacsony befektetői érdeklődés volt. A nagyobb volumenű, akár milliárdos beruházásoknál, mint a megyei sport- és jégcsarnokok létesítése és üzemeltetése, azonban már nem vágtak bele a ppp-be az önkormányzatok (vagy visszaléptek), ezekért évi több száz millió forint szolgáltatási díjat kellene fizetniük.
A Sport XXI. program projektjeinél az éves kifizetés 2008-ban 1,7-1,7 milliárd forint volt az állam, illetve az önkormányzatok részéről, ami a következő években tovább növekedhet az infláció és a nem tört évi kifizetések miatt. A szerződések futamideje 15 év; az állam rendelkezésre állási díjat fizet, ebből a szolgáltatás minőségének függvényében lehetnek levonások. A futamidő végén az önkormányzat jelképes értéken megvásárolhatja a felépített ingatlant, ha arra igényt tart. A szolgáltatási díj évi 24-57 millió forint kifizetést jelent projektenként az önkormányzatok számára, de a helyhatóságok által vállalt kockázatok miatt ez az összeg lehet magasabb is.
Az önkormányzatok jelenleg - a PM ismeretei szerint - csak a sportcélú fejlesztések esetében alkalmaznak ppp-t. A jövőben a környezetvédelmi fejlesztések esetében várható a legjelentősebb önkormányzati szerepvállalás.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet