A pénzügyminiszter egyes intézkedései során nem érvényesítette a költségvetési érdekeket - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a költségvetést megillető játékadó beszedési rendszerének ellenőrzéséről készített jelentésében. A jelentés részletesen ismerteti a különböző területeken feltárt hiányosságokat, mulasztásokat. A Pénzügyminisztérium - olvasható a jelentésben - 2004-ben szerencsejátékstratégia-tervezetet készített, amelyben indokoltnak tartotta egy új törvény kidolgozását. Miközben azonban ezt nem készítette elő, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt (szjtv.) több területre kiterjedően módosították 2005-ben. Az egyes új törvényi rendelkezéseket számítások, elemzések nem alapozták meg, ezáltal sérült a jogalkotásról szóló törvény. A változtatásokat a gyakorlatban nem lehetett végrehajtani, így egyes rendelkezések visszavonása vagy ismételt módosítása vált szükségessé.
Az ÁSZ szerint a lóversenyfogadásra és a játékkaszinók működtetésére vonatkozó koncessziós pályázatok kiírását sem alapozta meg a szaktárca számításokkal, elemzésekkel. A lóversenyágazat eredményessé tétele érdekében megtett intézkedések (koncessziós pályázatok kiírása, 2007-ben az ezzel foglalkozó társaság alaptőkéjének 900 millió forintos emelése, privatizációs pályázat kiírása) nem jártak eredménnyel. A lóversenyágazat fenntartása 2004-2006 között a költségvetés számára összesen mintegy 1,2 milliárd forint kiadást jelentett. Közben a várt bevételek számításába is csúszott némi hiba. Az e-casinók (ezt a nevet a színvonalas játéktermek használhatják koncessziós díj megfizetése nélkül) működtetéséből mintegy egymilliárd forint költségvetési többletbevételt prognosztizáltak, ezzel szemben a 2007-ben kimutatott többletbevétel mindössze 45,8 millió forint volt. Ez pedig a számvevők szerint megkérdőjelezi az e-casino megnevezés használatának célszerűségét. Az előbbiek mellett problémákat talált az ÁSZ az adóhivatali, pénzügyőri ellenőrzés és bírságolás területén is.
