Szlovákia azt kéri Magyarországtól, hogy biztosítsa az állandó és stabil hajózási viszonyokat a Duna szlovákiai szakaszán, amit műszakilag vízduzzasztással lehetne elérni. Egy másik megoldás lehet a mederkotrás folytatása, Szlovákia viszont azt kéri, hogy ezeknek a munkáknak a finanszírozásában a magyar fél jelentős mértékben vállaljon részt - mondta a TASR szlovák hírügynökségnek Peter Visváder, a szlovák környezetvédelmi minisztérium szóvivője. Szerinte erről a követelésről tárgyalt magyar kollégájával, Szabó Imrével Ján Chrbet szlovák környezetvédelmi miniszter pénteken Budapesten. Miután a szlovák küldöttség nem kapott konkrét választ, a szlovák miniszter a közeljövőben folytatni szeretné a tárgyalásokat. Visváder tájékoztatása szerint a szlovák fél a belgrádi szerződés értelmében évente 60-tól 120 millió szlovák koronáig terjedő összeget fordít a nemzetközi hajózási útvonal karbantartására. A jelenlegi helyzet - a szlovákok szerint - annak a következménye, hogy a Duna magyar oldalán, Nagymarosnál nem fejezték be a bősi vízlépcső alsó szakaszát.
