BUX 142752.55 0,71 %
OTP 46950 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A támogatók szerint sikeres volt a magyar csapat

2008. augusztus 31. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Semmilyen kérdést nem vetett fel a szponzoroknál a vártnál gyengébb magyar olimpiai szereplés - állította egybehangzóan lapunknak néhány cég azok közül, amelyek hozzájárultak a magyar csapat felkészüléséhez és részvételéhez. A kiemelt arany fokozatú támogató Coop kiskereskedelmi lánc a szerepléssel kapcsolatban egyelőre nem fogalmazott meg álláspontot, de az első reakciók arra engednek következtetni, hogy a cég a jövőben sem hagy fel a támogatással. Sőt, Csepeli Lajos, a Co-op Hungary Zrt. elnöke még a kiutazás előtt azt mondta: tovább folytatják a tárgyalásokat a Magyar Olimpiai Bizottsággal arról, hogyan vehet részt a lánc a további támogatásokban, miként járulhat hozzá a magyar sportolók felkészüléséhez.
Az Auchan 30 millió forinttal támogatta az olimpiai csapatot. Mint Gillemot Katalin, a cég kommunikációs vezetője elmondta, tisztában vannak azzal, hogy az olimpián az eredmények tized és ezred másodpercen múlnak. Ebből a szemszögből nézve pedig nemcsak az aranyérmeket kell támogatni, hanem a helytállást és a tiszta versenyt is.
A sportszergyártók sem gondolják másként. Császári Attila, az adidas magyarországi leányvállalatának vezetője szerint a négyévenként megrendezendő verseny támogatása nem kérdéses. Azt pedig vélhetően minden szponzor megértette, hogy egyre több gazdasági nagyhatalom szemében értékelődik fel az olimpiai siker, ami hosszú távon nem feltétlenül kedvez a kisebb országoknak.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet