A Napi-konszenzus szerint a legfrissebb béradat sem módosította alapvetően a várakozásokat. Pedig a KSH adatai szerint a vállalkozások lazítottak szigorú bérezési politikájukon, de a közszférában is egyre több pénz marad a borítékban. A többség mégis azt találgatja már, mikor kezdődik a kamatcsökkentési periódus. Az MKB vezető elemzője úgy véli: a bérdinamika alakulásával kapcsolatban határozottan elgondolkodtató, hogy a nagy (kétszáz főnél többet foglalkoztató) cégeknél - amelyeknél lényegesen kevésbé jelentkeznek a fehéredésből adódó torzító hatások - sokkal visszafogottabban emelkedtek a keresetek, mint ami a teljes gazdaságnál látszik. A foglalkoztatás alakulása szerinte szintén arra utal, hogy a következő időszakban erős korlát állhat a béremelkedés útjába. A térségben már lassul a lengyel bérnövekedési ütem, de a visegrádi régió sereghajtójának számító szlovákok felzárkózása nem torpant meg.
