Míg a helyhatóságoknak általában sok gondot, fejtörést okoznak az egyre növekvő hulladékhegyek, folyamatosan szaporodik azon cégek száma, amelyek üzletet csinálnak belőle. A Csatár Kft. még 2005-ben Vasszécsényben hozta létre első, különböző elektronikai hulladékok gyűjtésével és feldolgozásával foglalkozó üzemét. A társaságnál azóta döntés született arról is, hogy Zalában, Somogyban, sőt Tolnában is újabb begyűjtőhelyeket, illetve bontóüzemeket létesítenek. A kiszerelt alkatrészek mintegy 90 százaléka újrahasznosítható, míg például a veszélyes hulladéknak minősülő képcsöveket az erre szakosodott égetőkbe szállítják. A cégnek immár az a legnagyobb gondja, hogy a sok ezer tonnányi beszállított alapanyagot hol helyezi el. A győri székhelyű Szinflex Plusz Kft., amely korábban csak fröccsöntéssel, illetve műanyag csomagolóanyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozott, a közelmúltban szállt be a hulladékgyűjtésbe és -feldolgozásba. Nemrég Győr forgalmas pontjain megjelentek azok a virágokkal díszített edények, amelyekbe a kiszuperált fényforrások tehetők.
Sárközi Imre, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a neoncsövek ártalmatlanítására idehaza még nincs lehetőség, ezért az összegyűjtött hulladékot Németországba szállítják. Az üzlet úgy beindult, hogy a közelmúltban létrehozták a Lorec Hungária Kft.-t, amely szervezetten gyűjti, csomagolja és kiszállítja a német ártalmatlanító helyekre a neoncsöveket.
