Először naivan azt hittem, egyszerűen jó helyen lakom: a szemem láttára épül a város Újbudán, fúrják a metrót, újítják a hidat, a sínt, miegyebet. De ma már látom, hogy az egész nem más, mint egy jól felépített kísérlet. Kezdődött azzal, hogy a "metróépítés" címén lezárták a Műegyetem rakpartot, a Fehérvári utat, a többi tervezett megállónál pedig sunyi módon leszűkítették a sávokat.
Pillanatok alatt lezárták a Szabadság hidat, és tesztelésképpen néhányszor a Lágymányosi hídra is kiraktak egy-egy terelőelemet, csak hogy megnézzék, mit fogunk tenni. Van egy sanda gyanúm, hogy a kísérlet része volt az Erzsébet hídon szervezett "tüntetés" is. Már-már hozzászoktunk a szűkített létformához, amikor jött a többi, például a szennyvíztisztító. Szép lassan kivették az életünkből az alsó rakpartot, finoman, darabonként, szakaszonként, nehogy gyanút fogjunk.
Gyanús gödrök kezdtek megjelenni a Villányi úton, az út elejét pedig széttúrták, megközelíthetetlen. A Villányi projektnek az lett a betetőzése, hogy Móricz Zsigmond szobrát is félreállították. A róla elnevezett körtéren lényegében már csak két csíkban lehet közlekedni, egy sávban. Egészen finoman csinálták az egészet, de ma már minden egyértelmű. El akarnak szakítani a város testétől, izolálni akarnak bennünket. Ma már csak néhány olyan út van, ahol el lehet hagyni a kerületet, valószínűleg nagyon sokan vannak, akik már elmenekültek egy békésebb városrészbe.
De én maradtam. Tudom, hogy már csak néhány nap, és a Bartók Béla út-Karinthy Frigyes út sarkán leszállnak a csészealjukkal, egy másik pedig az Osztyapenkó-szobor egykori helyén zárja el a kivezető utat. És akkor fevesszük a harcot.
