BUX 139833.66 0,54 %
OTP 45820 0,66 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A dunántúli cégek benyújtották igényeiket

2008. augusztus 13. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jövő évi költségvetésben olyan mértékű adó- és járulékcsökkentésnek kell szerepelnie, amely érzékelhetően enyhíti elsősorban a kis- és középvállalkozások terheit - nyilatkozta lapunknak az egyik foglalkoztatási gondokkal küszködő dél-dunántúli város szocialista polgármestere. Ha ezt nem sikerül elérni, nemcsak a térség kerül kilátástalan helyzetbe, hanem a párt és annak helyi irányítói is. Az elmúlt hónapokban egyértelművé vált - tette hozzá a politikus -, hogy ezt már szinte követelik azok a cégtulajdonosok és vállalati vezetők, akik még hisznek abban, hogy az MSZP képes kivezetni az országot a kátyúból, és azok is, akik munkához szeretnének jutni. E vélemények szerint a megszorító intézkedések során képződött forrásokat szinte teljes egészében a tehercsökkentésre kell fordítani, sőt átcsoportosításokra is szükség lehet, például a szociális kiadások és a központi költségvetésből finanszírozott beruházások rovására. Ha ezekben az ügyekben érdemi változásokat tartalmaz a 2009-es büdzsé, még azt is hajlandók vagyunk elfogadni, hogy átmenetileg kevesebb központi támogatásban részesüljön az amúgy rendkívül rossz gazdasági helyzetben lévő, elmaradott infrastruktúrájú térség - állította forrásunk. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az SZDSZ is egy ilyen szellemű költségvetést tudna csak támogatni. A polgármester szerint cserébe elvárhatják, hogy a liberálisok szavazataikkal kitartanak a kisebbségi kormány mellett.
A szocialista párt egyik dél-dunántúli országgyűlési képviselője viszont úgy fogalmazott lapunknak, hogy az elmúlt években a legtöbb áldozatot az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő térségek lakossága hozta (a dél-dunántúli régió ezek közé tartozik). Jelentős a munkanélküliség, tovább csökkent a fizetőképes kereslet. A képviselő szerint itt az idő, hogy a megszorítások után valamit "visszakapjanak". Az nem járható út, hogy végérvényesen kettészakadjon az ország. A költségvetési egyensúly fontosságát senki sem kérdőjelezi meg, de az elmaradott térségek infrastruktúrájának fejlesztését, elsősorban az útépítéseket - amire a kormányfő ígéretet is tett - folytatni kell.
A pártnak legkésőbb kora ősszel le kell zárni a vitákat arról, hogy a jövő évi kiegyensúlyozott és a gazdaságra fokuszáló költségvetés érdekében hol, milyen megtakarításokra, költségcsökkentő intézkedésekre van még szükség, lehetőség - osztotta meg véleményét a Napival az egyik nyugat-dunántúli nagyváros vezető szocialista politikusa. Szerinte nem további drasztikus megszorító intézkedések kellenek, csupán arra van szükség, hogy a párt, illetve a kormány érzékeltesse: a szociális biztonságot a lehetőségekhez képest megőrzi, de például luxusberuházásokat nem támogat, s az adófizetők forintjait valóban racionálisan használja fel. A kormányzati kommunikációban egyértelművé kell tenni, hogy az értékteremtő munka áll az első helyen, hiszen csak ennek eredményéből lehet osztogatni. E vélemény szerint a költségvetés helyzetének ismeretében csak akkor jut némi forrás a gazdaság élénkítésére, ha az MSZP meghatározó politikusai és lobbistái lemondanak arról, hogy kizárólag szűkebb pátriájuk érdekeit tekintsék. Ha ezt meg tudjuk csinálni, még a következő választás sem veszett el, ha nem, akkor lehet, hogy még az utána következő is - mondja a politikus.
A párt egyik Fejér megyei vezető tisztségviselője úgy véli, az elmúlt hetek történései azt sejtetik, van esély arra, hogy ismét felpuhul a költségvetés. Véleménye szerint azt kevés MSZP-s képviselő vitatja, hogy a ciklus félidején túl nem aktuális például a vasúti szárnyvonalak bezárásáról beszélni, belefogni egy másik egészségügyi programba vagy a szociális kiadások további racionalizálást emlegetni. Nagyon sokat nyerhet az ország már akkor is, ha az újabb megszorításokat levesszük a napirendről, de a költekezést sikerül kordában tartani, s az uniós források segítségével - botrányok nélkül - valóban jelentős fejlesztések valósulnak meg. Az ősszel kiderül, merre megyünk tovább - tette hozzá.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet