A balatoni települések jegyzőitől kapott információk szerint csupán az idén több mint háromszáz szálláshely besorolása változott meg a tópart mentén. A legnagyobb számban a kelet- és a nyugat-balatoni térségben, Siófok, Balatonalmádi, Balatonfüred, valamint Keszthely, Hévíz és Vonyarcvashegy környékén csinosodtak meg a szállodák, panziók a tulajdonosok elhatározása nyomán. Közel kétszáz szálláshely lett harmadosztályúból másod-, illetve első osztályú.
Becslések szerint az idei szezonra készülve csaknem 80 milliárd forint értékű felújítás jellegű beruházás valósult meg a Balatonnál. Ugyanakkor a hatóságok idén mintegy száz szálláshely visszaminősítését kezdeményezték, illetve adtak határidőt a hiányosságok pótlására. Elsősorban a konyhák és a mellékhelyiségek állapotát kifogásolták, de arra is volt példa, hogy a szobák mérete nem felelt meg az adott kategória előírásainak.
Szilágyi Eta, az Aqua Balaton Idegenforgalmi és Utazásszervező Kft. kereskedelmi vezetője elmondta, tavaly három, az idén pedig négy szálláshelyük újult meg s lépett magasabb osztályba. Az elmúlt két év során csaknem 100 millió forintot költöttek különböző beruházások megvalósítására. Szilágyi szerint ma már egy harmadosztályú panziót reklámozni sem érdemes, hiszen a belföldi és külföldi turisták egyaránt a nívós helyeket keresik.
Az idei szeszélyes nyár végképp bebizonyította, hogy a legolcsóbb szobákra csupán néhány kánikulai hétvégén van igény, amikor már minden hely megtelt. Kriston Zsolt, a Montana Idegenforgalmi és Szállásszervező Kft. marketingigazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, vendégeik több mint 70 százaléka a négycsillagos szállodákat, illetve az első- és másodosztályú, lehetőleg minél több pluszszolgáltatást kínáló, part közeli panziókat keresi. A fizetővendéglátóhelyek közül elsősorban a vízparti, új építésű, légkondicionálóval is felszerelt apartmanokat lehet jó áron kiadni. Az idei szezon kuriózuma, hogy nagy számban tértek vissza nyaralni és nosztalgiázni a Balatonhoz azok az egykori keletnémet turisták, akik 25-30 éve, első külföldi útjukon jártak a tónál. Sokuknak kifejezett kérése volt, hogy annál a családnál, abban a házban szállhassanak meg, ahol jó negyed százada. A marketingigazgató hozzátette, a vendégek még akkor is kitörő örömmel fogadták a lehetőséget, ha a házban ma is csak ugyanannál a kerti csapnál lehet mosakodni, mint 30 évvel ezelőtt.
