A hűtő- és konzervipari cégek kettős negatív árspirálba kerültek, mivel miközben az
energiáért és az üzemanyagokért világpiaci árat kell fizetni, az értékesítési árakat az erős forintárfolyam alaposan erodálja. Az alapanyagok is jelentősen megdrágultak, ráadásul még áruhiány is fenyeget. A hazai termelők 80 százalékos áremelkedést tudtak elérni a csemegekukorica és az ipari paradicsom esetében is. Az idén egyébként a meggy kivételével valamennyi, nagyobb mennyiségben feldolgozott zöldség-gyümölcs többe kerül: az eddig feldolgozott termékek esetében 20-30 százalékos volt az alapanyagok áremelkedése. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a kereskedelem egyértelműen a nyertesek között van ezen a téren. Az erős forint miatt hirtelen nagy haszon keletkezett a hagyományosan importból származó mirelit termékeken, amiből árengedményre is telik - derült ki lapunk körkérdéséből. A konzervpiacra is jótékonyan hat a jelentős mennyiségű árualap.
