Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A jelzálogpiaci válság kirobbanását sokan 2007 augusztusára teszik, de az aggasztó jelek már az ezt megelőző évben is sokasodtak. Az USA-ban már 2006 negyedik negyedévében négy éve nem tapasztalt számban jelentettek fizetési késedelmeket. A gyengébb adósok által elérhető másodlagos jelzáloghitel-piacon (subprime) 2007 első negyedévében aztán ötéves csúcsra, 2,43 százalékra nőtt a fizetésképtelenségbe futó kölcsönök aránya. Tavaly tavaszra már legalább 30 kisebb másodlagos jelzálog-hitelező szüntette be tevékenységét vagy árulta magát, ezen belül négyen csődöt jelentettek.
Nagyot azonban az szólt, amikor 2007 április elején az ebben a szegmensben második legnagyobb szereplő, a New Century Financial kért csődvédelmet. A pohárba jutó utolsó cseppek közé tartozott, hogy az ország legnagyobb jelzálog-hitelezője, a Countrywide Financial rövid távú hitelezői megtagadták kinnlevőségei refinanszírozását. Az is drámai fejleménynek számított, hogy a januárban kezdődő erodálódás után az elmúlt 16 évben nem látott mértékben (3,9 százalék) estek 2007 júliusában a lakásárak az Egyesült Államok 20 nagyvárosi térségében - az S&P/Case-Schiller lakásárindex-adatok szerint.
Mindez persze megmaradhatott volna elsősorban amerikai problémának. A híradások szerint azonban mintegy 900 milliárd dollár értékű másodlagos jelzáloghitelt alakítottak át értékpapírrá. Ezeket a papírokat pedig más eszközökkel összecsomagolva értékesítették szerte a világban. A Standard & Poor's hitelminősítő két európai jelzáloghátterű értékpapíralap instrumentumait is a legmagasabb befektetési minősítésből rögtön bóvlivá minősítette vissza tavaly augusztusban. Hirtelen mindenki felfigyelt a cdo-kra (collateralized debt obligations) is, amelyek kötvényeket és hiteleket, köztük másodlagos jelzáloghiteleket is tartalmazó termékek. Ezekkel nem kereskednek tőzsdén, forgalmuk nem nyilvános, így a kialakult bizalmi válság lehetetlenné tette áruk meghatározását. Augusztus 9-én a cdo-k miatt függesztette föl a BNP Baribas két befektetési alapja nettóeszközérték-számítását. Az Európai Központi Bank a 2001. szeptemberi terrortámadás utáninál is hevesebben reagált: 94,8 milliárd eurót pumpált a likviditáshiányban szenvedő pénzügyi rendszerbe, miközben az amerikai Fed sem maradt tétlen.
A drámai fejleményekről szóló hírek azóta is záporoznak (ezek között brutális értékvesztések, de bank ellen indított betéti roham is szerepel), érdemes azonban a gyökereket a távolabbi múltban keresni. Az amerikai alapkamat a 2000. év közepi 6,5 százalékról 2003 májusára egy százalékra csökkent. Olcsó és sok pénz állt rendelkezésre, amit a mind kockázatosabb adósokra egyszerűen rátukmált a milliónyi ügynök. (Magyarországon is jól látszik, hogy a hitelexpanzió fenntartása érdekében a bankok - ha sokkal óvatosabban is - minél szélesebb ügyfélkörhöz igyekeznek elérni.) A hitelfedezeti ráta ((loan-to-value ratio; LTV) mind magasabbra szállt, vagyis az ingatlan értékének egyre nagyobb, esetenként akár 100 százalék feletti hányadára kaphattak kölcsönt az ügyfelek. A fülig eladósodottak ráadásul további pénzhez is juthattak az úgynevezett pótlólagos finanszírozásnak (top-up) köszönhetően. Ilyen esetekben a (pót)fedezet az ingatlan időközbeni árnövekedése. A boom csúcsán, 2005-ben pedig egy átlagos családi ingatlan értéke évi 12,2 százalékkal nőtt. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a kamatszint emelkedése (újabb három év után már 5,25 százalékon állt a ráta) tetézve a rizikós hitelek "beérésével" - a hosszú távra nyújtott kölcsönöknél a törlesztési fizetési gondok a tapasztalatok szerint csak néhány év eltelte után jelentkeznek - növelte a bankok kétes jelzáloghiteleinek arányát. Közben óhatatlanul az ingatlanárak is korrigáltak. Mindez pedig erősítette egymás hatását.
