Számításaink szerint a pékek 10 százalékos, a taxisok pedig az alapdíjnál 67 százalékos ár-, illetve tarifaemelést szeretnének elérni. Közben - tudtuk meg Varga Lászlótól, a Magyar Pékszövetség elnökétől - az elemzői vélekedések és a jó termésről szóló becslések miatt a nagyobb kereskedelmi láncok már most 7-8 forintos engedményt igyekeznek kicsikarni a sütőipartól. A taxisok drágítási terveinek a Fővárosi Közgyűlés érezhetően igyekszik gátat szabni. A Magyar Nemzeti Bank tegnap nem változtatott az alapkamaton, de közleményükben az élelmiszerek és energiahordozók árának emelkedését egyértelműen a felfelé mutató inflációs kockázatok közé sorolták. Persze - mint az a két kiragadott hazai példán is jól látszik - akár kedvezőek is lehetnek a fejlemények. Az olaj árfolyamának tartósabb korrekciója és a továbbra is erős forint akár kamatvágást is megalapozhat az idén.
