A kínai kormány - új, környezettudatos programját követve - nagymértékű támogatással igyekszik felgyorsítani a biomassza-erőművek országos elterjedését. Egy évvel ezelőtt hirdettek átfogó energetikai programot, amely szerint 2010-re 10 százalékkal csökkentik az ország károsanyag-kibocsátását. A program egyik fontos eleme a biomasszaprojektek támogatása, amelyek elősegítik a foglalkoztatás bővítését a vidéki területeken. Az országban ötven biomassza-erőmű termel majd rövidesen 7,2 milliárd kWh áramot. A Sanghajban készülő egységek közül az első két 12 MW teljesítményű energiablokk a tervek szerint 2008 augusztusában kezdi meg működését és 2010 decemberére mind az ötven erőmű üzemelni fog. Ezek összesen 70 ezer kínai család számára biztosíthatnak elegendő energiát. Az ország évi teljes energiaszükséglete jelenleg meghaladja a 3,7 ezer milliárd kilowattórát, az igények idei növekedése az előrejelzések szerint 13,5 százalékos lesz.
Az új kínai erőművek szalmából, rizshéjból és állati trágyából összeállított biomasszát használnak fel üzemanyagként. A beruházás keretében alkalmazzák először globálisan a GE Energy által kifejezetten a biomassza-üzemű berendezésekhez fejlesztett vezérlőrendszert. Az integrált vezérlőrendszerek átfogják az összes erőművi műveletet, az adatgyűjtést és a teljesítményelemzést, így vezérlik és védik a biomassza-erőművek gőzturbináit, kazánjait és kiegészítő berendezéseit.
