Közös megegyezéssel távozott tisztségéből 2008. június 30-i hatállyal Pártos Ferenc, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnöke - közölte a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter titkársága.
Az utód kinevezéséig az elnöki tisztséget megbízottként Vass Ilona elnökhelyettes látja el. Pártos Ferenc 2007. augusztus 1-jétől töltötte be a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöki tisztét, megbízatását Kóka János akkori gazdasági és közlekedési minisztertől kapta (minden bizonnyal ez áll annak hátterében, hogy már nem számítanak rá ezen a poszton). A szakember, mint lapunknak korábban elmondta (Napi, 2008. április 21.), a versenyszférában szerzett tapasztalataival igyekezett racionalizálni a hivatal működését.
A kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszteri poszt létrehozásával a kormányzat működésében hangsúlyosabb szerepet kaptak a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos feladatok - állítják a közleményben, ahol azt is rögzítik: a terület vezetési és döntési struktúráját is érintő átalakulásra tekintettel kerül sor a változásra az NKTH vezetésében.
