BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eltérő taktikát követtek a vidéki cégek

2008. július 1. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szó sincs szabadságolási időszakról a dunántúli cégbíróságokon: az országos tapasztalatokhoz hasonlóan a szokásos kétszeresére, néhol háromszorosára nőtt a cégbejegyzési kérelmek száma június utolsó napjaiban. Nem adnak módot lazításra a július elsejével életbe lépett törvényi változások sem, hiszen megyénként átlag 80-100 ügyfél épp azt jelezte: megvárja ügyei intézésével a második félévet. A megyei ügyvédi kamaráktól származó információink szerint az elmúlt hetekben több száz cégbejegyzési, illetve módosítási kérelmet készítettek elő - az már biztos, hogy egy részüket elektronikus úton nyújtják majd be.
Jóllehet a bejegyzési és a változási kérelmek már 2005 szeptembere óta benyújthatók elektronikus úton, az ügyfelek több mint fele eddig nem élt ezzel a lehetőséggel - tudtuk meg a cégbíróságoktól. Ebben jelentős szerepük van a szerződéseket előkészítő, néhol még mindig technikai gondokkal küzdő ügyvédeknek, illetve annak, hogy a rendszer nem mindig működött tökéletesen. A veszprémi, illetve a Vas megyei cégbíróságon az elmúlt hetekben igyekeztek minden érdeklődőt pontosan tájékoztatni arról, milyen teendők vannak az elektronikus bejegyzéssel kapcsolatban - mondták el lapunknak -, a tudnivalókat nemcsak az interneten, hanem kiadványokban és szórólapokon is ismertették. Azt viszont sehol sem tagadták, hogy az átállás előkészítésére és főként a rendszer kipróbálására nem sok idő jutott, az egész a gyakorlatban vizsgázik majd. A Somogy megyei cégbíróságnál úgy vélték, miután a rendszer beáll, a napi ügyfélforgalom akár a harmadára is csökkenhet.
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál az elmúlt hónapokban a cégbírósággal együttműködve több szakmai napot is szerveztek a zökkenőmentes átállás érdekében. A rendszerben van néhány kényes pont - közölték lapunkkal -, ám ez alapvetően nem befolyásolja, hogy hosszú évek után végre jelentős mértékben egyszerűsödik a cégbejegyzés. Arra viszont több kamara is felhívta figyelmet, hogy aki teheti, ne a következő hetekben próbálja ki az új rendszert.
A német tulajdonban lévő Voltwerk Alkatrészgyártó Kft. ügyvezető igazgatója, Bánhidi László ugyanakkor azt mondta, öt olyan előkészített kérelmük van, amellyel megvárták az elektronikus ügyintézést. Létkérdés, hogy a működéshez szükséges papírok mielőbb rendben legyenek - tette hozzá -, két éve az anyacég azért nem náluk valósított meg egy közel egymilliárd forintos beruházást, mert a speciális alkatrészt előállító cég bejegyzése elhúzódott, a papírmunka hónapokig tartott.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet