Egyszerűsített könyvvezetést kaphatnak a cégek
Az ősszel bizonyosan nem kívánja fenekestül felforgatni a kormány az adórendszert, inkább hangulatjavító intézkedésekre lehet számítani. Így az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentése már szóba került, viszont a jövedelemadó sávhatárainak kitolását például még fontolóra sem vette a kormány - értesült lapunk kormányközeli forrásból.
Az már korábban kiszivárgott, hogy a kedvezmények, szociális juttatások rendszerének szigorításán, de legalábbis módosításán gondolkodik a szocialista párt; pillanatnyilag úgy tűnik, jövőre valószínűleg nem alanyi jogon, hanem rászorultsági elven járnak majd ezek a juttatások. Arról persze még korai lenne beszélni, hogy a rászorultság elvét milyen mutatók alapján határoznák meg.
A drasztikus adóátalakítás helyett egyébként az egyszerűsítés jegyében képzelnék el a következő időszakot a szocialisták. Vagyis borítékolható, hogy az egyebek mellett az Oriens által ajánlott ezermilliárd forintos reform megvalósítására nincs valós esély. Az egyszerűsítés jegyében inkább olyan lépések képzelhetők el, mint a tételes díjak átalakítása. Tipikusan ilyen a tételes egészségügyi hozzájárulás, aminek megszüntetését három évvel ezelőtt már tervezte a kormány, végül azonban csak az eho mértéke csökkent 3450 forintról 1950-re. Persze azt még nem lehet tudni, hogy - mint forrásunk fogalmazott - a változtatási igény milyen formában valósul meg: megszűnnek ezek a díjak vagy csak beépülnek egy másik adónembe.
Az egyszerűsítés jelentős részét az adminisztrációs terhek csökkentése tenné ki, többek között a cégformától függően választható egyszerűsített könyvvezetés bevezetése révén. Ez azt jelentené, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok, praktikusan a betéti és közkereseti társaságok, nem lennének kettős könyvvitelre kényszerítve, helyette egy nagyon egyszerű és átlátható könnyített könyvelést alkalmazhatnának. Ez a gondolat a korlátolt felelősségű társaságok esetében is felmerült, de ezt messze nem olyan könnyű bevezetni, az egyszerűsített könyvvezetés alkalmazását ugyanis az uniós jogszabályok jelen pillanatban nem teszik lehetővé. Ugyanakkor biztató ebből a szempontból, hogy az unióban folynak tárgyalások a cégformához köthető számviteli egyszerűsítésről.
