Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) működésének ellenőrzése kapcsán azt javasolja a kormánynak, hogy készítse elő a fejlesztéspolitika átfogó törvényét, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter pedig pontosítsa a kiemelt projektekre vonatkozó jogszabályokat és vizsgálja felül célszerűség szempontjából a kiemelt projekteket. Az ÁSZ az MTI-vel a vizsgálat kapcsán újabb javaslatként közölte azt is, hogy az NFÜ elnöke tegyen lépéseket az indikátorok, mutatók felülvizsgálatára, kiegészítésére, az egyes kiadások, például a számvevőszék által célszerűtlennek tartott kommunikációs költségek és sikerdíjak átvizsgálására, a pályázókat segítő tanácsadói tevékenység megerősítésére, valamint az EMIR biztonságos működésének megteremtésére.
