Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kevés fogalmat koptattak úgy el a lakáspiacon, mint a lakóparkét. A kilencvenes évek közepén, végén beindult építkezési forma napjainkra módosult, s az exkluzív, amerikai mintát követő zárt lakóparkok mellett tömegével megjelentek azok is, amelyek a szocialista lakótelepek újkori alternatívájának tekinthetők. A 2000 után épült, mintegy 250 budapesti lakóparknak több mint a fele semmilyen szolgáltatást nem nyújt - az annyira áhított biztonságot is jószerével csak a kerítés szolgálja -, zsúfoltságuk és a kivitelezés igénytelensége viszont gyakran még a sokat szidott szocialista lakótelepekét is felülmúlja.
A lakóparki lét iránti vonzalmat a biztonságra, az elkülönülésre, a különlegességre és nem utolsósorban a zöldre, a zöldbe vágyás táplálta és táplálja ma is. Csakhogy ha egy lakópark képes is mindezt nyújtani, az ott kínált lakások árai már olyan magasságokba emelkednek, amit a vásárlók tömegesen nem képesek megfizetni. Az egyre szűkülő piacon a fejlesztők mindent megtesznek a vevők vélt vagy valós igényeinek kielégítése érdekében - s ha egyszer a lakópark erősebb hívószó, mint egy akármilyen névre keresztelt társasház, akkor olyan lakóparkot kell építeni, amelyik belefér a célközönség pénztárcája nyújtotta lehetőségbe.
Ez pedig egyet jelent a klasszikus lakópark ismertetőjegyeinek háttérbe szorulásával, a presztízs- és a kényelmi szempontok feladásával. Ott és olyan lakóparkot kell tehát építeni - vallják a fejlesztők -, ahol a telek nem drágítja meg túlságosan az építkezést, ahol az elérhető szolgáltatások generálta közös költség nem nyomasztja a lakókat, emellett a fizetőképességet és a méretgazdaságosságot szem előtt tartva minél több és minél kisebb lakással lehet megtölteni a rendelkezésre álló teret.
Így aztán gomba módra kezdtek szaporodni a lakóparknak nevezett, nyomasztóan sok lakásos társasházegyüttesek, amelyekben nemhogy őrzés-védés, porta vagy fitneszterem nincs, de még a közösen használható zöldterület is elhanyagolható méretű.
A csupán marketingeszközökkel lakóparkká avanzsált társasházak piaci elfogadtatása egyébként a pontos lakóparki definíció hiányára is visszavezethető. Könnyen elképzelhető, hogy a csupán nevükben lakóparkként funkcionáló épületegyüttesek nemcsak funkciójukban, hanem piaci pozíciójukat illetően is hasonlítanak majd lakótelepi elődeikre. Az esetenként nem túl magas színvonal fenntartására és a működtetésre sem fognak túl sokat áldozni a bentlakók, így a lakások erkölcsi avulása rohamossá válhat. Mobilizálhatóságukat tovább rontja, hogy az ezekben jellemző lakásméret is súrolja az élhetőség határát, így a garzonok korának leáldozásával ugyanúgy csapdába ejtheti a tulajdonosokat, mint a hatvanas évek paneljei.
