BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

ÁNTSZ-engedély nélkül is működhetnek a nyári táborok

Egy jogszabályváltozás miatt mostantól nem minden gyermektábor működtetéséhez kell a tisztiorvosi szolgálat engedélye. Az ÁNTSZ-nél aggályosnak tartják a törvény liberalizálását, amelynek főként a szálláshellyel nem rendelkező, nem önkormányzati napközis táborok szervezői és tulajdonosai örülnek.

2008. június 16. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A táborszervezők igen nehezen igazodnak el a táborok létesítésével kapcsolatos előírások között. Talán ezzel is magyarázható az a tavaly őszi jogszabály-módosítás, amely jelentősen liberalizálta a törvényt. A módosítás hatásait a mostani nyári táborok "tesztelik" elsőként. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) aggályosnak nevezték, hogy nem kötik engedélyhez a szálláshellyel nem rendelkező napközis, nem önkormányzati táborok működtetését. A közegészségügyi főosztály illetékese lapunknak elmondta: az engedélyköteles táborok szervezőinek a nyitás előtt legalább 6 héttel be kell szerezniük a szükséges igazolásokat. A közegészségügyi hatóság munkatársai azonban nemcsak a tábor létesítése előtt, hanem működés közben is gyakran ellenőrzik a higiénés feltételek meglétét. Az ÁNTSZ ellenőrei szúrópróbaszerű kontrollt és panaszbejelentés alapján történő vizsgálatot ugyanúgy végezhetnek egész nyáron.
Csupán a bejelentési kötelezettségnek kell eleget tenni a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyeken működő táborok szervezőinek, és az önkormányzati napközis táborokat is mindössze véleményezheti az ÁNTSZ. Ezek ugyanis gyermekjóléti szolgáltatásnak minősülnek, ezért a jegyző által kiadott működési engedély birtokában működtethetők.
Az ÁNTSZ-engedélyhez kötött táboroknak egyébként igen szigorú közegészségügyi elvárásoknak kell megfelelniük. Az alapvető higiénés feltételek mellett például 300 fős létszám fölött állandó, a tábor területén lévő orvos folyamatos jelenléte szükséges. A kereskedelmi célú szálláshelyek esetében az engedélyért alig több mint 20 ezer forintot kell fizetni, a nonprofit táboroztatóknak a papírok beszerzése ingyenes. Miközben az engedélyek terén "lazultak" a feltételek, bizonyos előírásokat igencsak megszigorítottak. Egyebek mellett mostantól mindenféle állatharapást, csípést, szúrást és marást azonnal jelenteni kell a területileg illetékes tisztiorvosi szolgálatnak.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet