Annyi módosító indítvány érkezett és került be a hétfőn elfogadott fogyasztóvédelmi törvénybe, hogy azt nem lehetett "nyomon követni" - mondta Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, aki így lapunknak arra a kérdésére, hogy az új szabályozás miatt a hatóság változtat-e ellenőrzési és büntetési stratégiáján, úgy válaszolt, hogy előbb értelmezniük kell az új szabályt. A Magyar Fogyasztó 2008 konferencia nyitó előadását tartó szakember a szervezet büntetési stratégiájáról tartott előadásában arról beszélt, hogy a hatóság által kiszabott bírságok egyes tételeinek átlagösszege az utóbbi időben csökkent. Wittich szerint ugyanakkor a magyar piacon mindenképp szükséges az erős ellenőrzés fenntartása. A magyar fogyasztó gyenge emocionális intelligenciával és erős befolyásolhatósággal jellemezhető - vélekedett Csernus Imre pszichológus. Mint mondta, a magyar vásárlók nem szeretik az emocionális konfliktusokat, ezért gyorsan megadják magukat az elébük kerülő társadalmi akadályoknak. A fogyasztó habitusából származó helyzetet a pszichológus által sasként jellemzett vállalatok, marketingszakemberek gyakran használják ki és késztetik fogyasztásra a polgárokat.
