BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Végelszámolás előtt a Sopilén

2008. június 9. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai textilipar válságának újabb áldozata a több évtizedes múltra visszatekintő soproni székhelyű Sopilén Vegyiszál-gyártó Kft. A céget, amely egykor a Soproni Szőnyeggyárhoz tartozott, majd 1989-ben német, később pedig svájci tulajdonba került, jogutód nélkül végelszámolják. A társaság még megmaradt dolgozóinak felmondanak. Sterlik Rezső végelszámoló, a társaság korábbi ügyvezető igazgatója a Kisalföldnek nyilatkozva elmondta: a Sopilén több mint harminc évig volt a hazai szőnyeggyárak, közöttük a szombathelyi, a tatai és a soproni beszállítója. Vesztét is ezek okozták, hiszen az elmúlt időszakban sorra tönkrementek. Sterlik hozzátette, az egyre kevesebb megrendelés és a folyamatosan emelkedő költségek miatt a cég az elmúlt három évben gyakorlatilag kivérzett. Az előző két évben a veszteség már meghaladta az 50 millió forintot, miközben egyre kisebb létszámmal egyre kevesebbet termeltek, jóllehet a tulajdonos svájci Chemtex AG. - amely időközben a nemrég ugyancsak a felszámolás sorsára jutott Sotex Kft.-t is megvette a Graboplasttól - 2007-ben jelentős erőfeszítések árán még megpróbálta talpra állítani a céget - sikertelenül. A végelszámolásról a társaság május végi taggyűlésén döntöttek, határoztak arról is, hogy a gépeket, illetve a megmaradt készleteket értékesítik. Jelenleg úgy tűnik, a cég a vagyonelemek eladása után minden kötelezettségének eleget tud majd tenni.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet