A kormányfő olyan programjavaslat kidolgozását várja az egészségügyi minisztertől, amelyben megjelenik a szektorsemleges finanszírozás. Gyurcsány Ferenc az Egészségügyi Magánszolgáltatók Országos Konferenciáján elmondta: az ellátás megítélésénél nem a tulajdonviszonyok a döntőek, hanem a szolgáltatás ára és minősége. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egészségügy sosem lesz szabadpiaci áru.
A miniszterelnök szerint az ágazati reform egyik legnagyobb érdeme a lakosság szemléletének megváltozása. Az emberek megértették, hogy az egészségügyi ellátásnak alapfeltétele az érvényes biztosítotti jogviszony. Az egészségügyi cégeket nem szabad elzárni a fejlesztési forrásoktól, hiszen ők jóval érzékenyebbek az innovatív megoldásokra, mint a közfinanszírozott intézmények - tette hozzá a kormányfő.
Székely Tamás egészségügyi miniszter bejelentette: hamarosan együttműködési megállapodást köt a szaktárca az egészségügyi magánszolgáltatókkal azzal a nem titkolt szándékkal, hogy tapasztalataikkal és javaslataikkal segítsék a június 30-áig elkészülő miniszteri koncepció megfogalmazását.
A Humán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke tulajdoni helyzettől független, egyenlő elbírálást és szektorsemleges finanszírozást szorgalmaz. A HospInvest Zrt. elnökeként tevékenykedő Kollányi Gábor tájékoztatása szerint jelenleg csupán minden negyedik magánszolgáltatónak van szerződése az egészségbiztosítóval.
Mikola István szerint egyáltalán nem mindegy, milyen tulajdonban van a szolgáltató, mert ha az állam eleget akar tenni alkotmányos kötelezettségének, akkor óvnia kell a tulajdonában lévő egészségügyi intézményrendszert. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a magánszolgáltatók közfinanszírozottá tétele kórházcsődökhöz vezethet. Példaként említette a szülészeteket, amelyek egy-egy intézmény finanszírozásában igen komoly tételt jelentenek, ám ha a közelben lévő magánszülészetek "elszippantják" a betegeket, akkor az adott részleg megszűnése a kórház egészét veszélyezteti.
