- Aki teheti, ma otthon marad és így tiltakozik a magas üzemanyagárak és az ágazat ellehetetlenülése miatt, ám blokádot nem szerveznek - nyilatkozta lapunknak Sárdi Lajos, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) Somogy megyei elnöke.
- Miért fújták le a korábban elsőként önök által meghirdetett demonstrációt?
- Mert Budapesten így döntöttek, és nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy a Fuvosz nem egységes.
- És miért döntöttek így Budapesten?
- Ezt tőlük tessék megkérdezni.
- Végképp lemondtak az akcióról?
- Szó sincs róla. A hétfői napot felkészülésnek tekintjük; bármelyik pillanatban készek vagyunk az utcákra és az utakra vonulni, hiszen a folyamatosan emelkedő üzemanyagárak immár elviselhetetlen veszteséget okoznak. A munkabeszüntetés egyébként az alapvető élelmiszerek szállítását, valamint a betegszállítást nem érintette volna.
- Milyen helyzetben vannak a somogyi fuvarozók?
- Katasztrofális a helyzetük. Miután a térség, de különösen a megye gazdasága évek óta agonizál, sőt egyre rosszabb állapotba kerül, az országos átlagnál is kritikusabb a helyzet. A közel ezer somogyi teherfuvarozónak - főleg az autópálya-építések befejezésével - egyre kevesebb a munkája, a háromszáz körüli személyszállító pedig a fizetőképes kereslet általános hiánya miatt szenved. Jelentős részük már csak időszakosan, jószerével alkalmi munkavállalóként dolgozik.
- Mi lehet a megoldás?
- Az üzemanyagokat terhelő adókat - különösen a fuvarvállalók esetében - csökkenteni kellene, különben ezrek válnak munkanélkülivé, de a térség gazdasági helyzete is tarthatatlan.
- A fuvarozók ki tudják-e használni a kis- és középvállalkozások számára rendelkezésre álló központi és uniós forrásokat?
- A jelenlegi szabályok miatt többnyire csak kerülő úton. Néhány kolléga például úgy jutott támogatáshoz, hogy építőanyag-telepet létesített. Oda hordanak néhány köbméter sódert, és onnan fuvarozzák. Nem értem, hogy miért kell ezt így csinálni.
- Milyen állapotban van a járműpark?
- A járművek átlagéletkora megközelíti a tíz évet, ahol a mindennapi megélhetés is gond, ott álmodni sem lehet autócseréről. A fenntartás, az üzemeltetés egyre többe kerül, ráadásul a járművek zöme már nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak sem.
