Izgalmas vállalkozásnak tűnik a Törökbálinton és Biatorbágyon, 176 hektáros területen épülő Tópark beruházás részeként épülő mintegy 80 ezer négyzetméter területű bevásárlóközpont létesítése. A beruházó szerint van létjogosultsága a központnak, ugyanis a Tópark nemcsak lakó-, hanem irodaépületeket is összefogó létesítmény lesz. A beruházás a térség egyik legnagyobb vállalkozása, összértéke 300 milliárd forint. A tervek szerint lényegében egy olyan városnegyed létesül, amely céljait tekintve az agglomeráció központjává kíván válni, s ezzel olyan jelentős vásárlóerőt lesz képes felmutatni, amely eltarthatja a gigantikus alapterületű központot is. A városban gyengélkedő plázák példájából okulva 2010-re - az átadás tervezett időpontjára - szeretnék megoldani a tömegközlekedést is. Javítanák a BKV- és a vasúti kapcsolatot, leágazást építenének a M1-es autópályáról és önálló buszjáratokat is indítanának, amely lépésekkel összességében megoldhatónak látják a megközelíthetőséget. Ám a Dél-Budához kapcsolódó agglomerációban már kialakult és jól bejáratottá vált a kereskedelmi aranyháromszög, amely magába foglalja a törökbálinti Cora köré épült egységeket, az outletet, illetve az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszának két oldalán létesült Tesco és Auchan hipermarketek köré települt modern kereskedelmi csatornákat. Ráadásul Biatorbágyon folyamatosan erősödik a nagyjából 100 üzletet felmutató Premier Outlet, s mellette hamarosan nyílik az M1 outlet is. Ráadásul a dél-budai térségben a XI. és XXII. kerületben több olyan kereskedelmi komplexum működik, amelyek szívóereje egyre növekszik (Új Buda Center, Savoya Park, Campona). Nem elhanyagolható, hogy a dél-budai régió vásárlóerejébe erőteljesen belehasít a szigetszentmiklósi Auchan és a mellette felépült Bauhaus is. A Tóparkban épülő kereskedelmi centrumnak ezekkel a központokkal kell megküzdenie. A beruházó mindenesetre bizakodó, terveiben olyan bérlői mix szerepel, amely még nem jelent meg Magyarországon. Ebben szerepet kapnának prémium és felső középkategóriás márkák is.
