BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Javult a nyugtaadási fegyelem

2008. március 24. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Négy hét alatt 160 fogyasztóvédő 67 millió forint bírságot szabott ki a Kikelet nevű húsvéti ellenőrzés-sorozat idején. A fogyasztóvédőnként kirótt 419 ezer forintos büntetés meglehetősen rossz aránynak számít, tekintve, hogy a tavalyi kifogásolások száma is hasonlóan alakult. Az eddig ellenőrzött 834 egységből 531-ben találtak hibát - mondta Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója. A főigazgató ugyanakkor hozzátette, hogy a korábbi évekhez képest sokkal kisebb horderejű ügyeik voltak, és ami a legfontosabb, a nyugtaadási fegyelem erősen javult.
A fogyasztóvédők a Kikelet akcióban a piacokon végrehajtott ellenőrzések során négy hét alatt összesen 8,5 millió forint büntetést szabtak ki. A piacokon az egyik legkomolyabb probléma, hogy a szabálysértők elfutnak a fogyasztóvédő elől, így nincs kit megbüntetni. A főigazgató szerint éppen ezért szélesebb körű jogosítvány kellene a szervezet munkatársainak, például az, hogy ilyen esetekben a fogyasztóvédelmi hatóságnak jogában álljon lefoglalni a gazdátlanul hagyott árut.
A hagyományos kereskedelmi csatornákban végrehajtott ellenőrzések során a kis alapterületű élelmiszerüzletek, a nagykereskedelmi (beszerzői és viszonteladói) egységek és a 100 forintos boltok esetében volt a legtöbb probléma. Meglepő módon a nagyobb láncok ellenőrzésekor most nem találtak kirívó hibákat.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet