A Napi Gazdaság minden évben összeállított ünnepi bevásárlási kosarának értéke az idén először átlépte a tízezer forintot. Az egy év alatti drágulás átlagosan nagyobb mértékű az előző évi 16 százaléknál - pedig akkor az árakat jócskán felfelé húzta az áfaváltozás is. A budaörsi kereskedelmi háromszögben is érzékelhető tehát az infláció megugrása, ha nem is a KSH által publikált adatoknak megfelelően. Az élelmiszereknél idén is a hal lesz a sláger, és szinte biztos, hogy a narancs- és banánértékesítésben komoly árverseny indul a hipermarketek között. Gyermekjátékból mindent minden mennyiségben el lehet adni. Úgy tűnik, idén a távirányítású autó iránt legnagyobb az érdeklődés, ebből hatalmas készleteket halmoztak fel a kereskedők. A magyarok azonban - a nyugat-európaiakkal ellentétben - nem hajlandók sorban állni a szezonális slágertermékekért. Hiány egyébként egyelőre semmiből sincs.
