Bár a turizmus Magyarországon sikerágazat - a GDP 8,5 százalékát állítja elő és 400 ezer munkahelyet biztosít -, de még mindig van benne tartalék és fejlődési lehetőség, ezért a kormány kiemelten fontosnak tartja a fejlesztését - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) első turisztikai pályázatairól tartott tájékoztatóján. Míg az első nemzeti fejlesztési terv keretében 31 milliárd forint uniós és magyar forrás jutott turisztikai projektek támogatására, addig az ÚMFT keretében a 2007 és 2012 közötti időszakban mintegy 300 milliárd állhat rendelkezésre. Ebből az első két évben 90 milliárdot költenének el az idegenforgalmi termékek és attrakciók fejlesztésére, a fogadóképesség javítására és a menedzsmentszervezetek létrehozásának támogatására, valamint 65 milliárdot a kormány által támogatásra érdemesnek tartott regionális beruházásokra, az úgynevezett kiemelt projektekre. Az első pályázatok a Magyarországra jellemző turisztikai vonzerők - az egészség-, bor-, öko-, aktív és kulturális turizmus - fejlesztésére október 4-étől lesznek elérhetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján. A kiírások valamennyi regionális operatív programban megjelennek (hasonló témákban, de az adott régió sajátosságait figyelembe véve), valamint külön lehet majd pályázni a Balaton térségében tervezett fejlesztések támogatására. Ennek keretében összesen 58 milliárd forintot osztanak szét a pályázók között (hozzávetőleg 250 projektre, például a termál- és gyógyfürdők felújítására, várak hasznosítására, téma- és kalandparkok kialakítására).
A második pályázati csomag - szintén valamennyi régióban - a kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatásaik minőségi és mennyiségi fejlesztésére jelenik meg november elején. Ennek keretében 26 milliárd forintot osztanak szét mintegy 130 projekt között. A harmadik csomag 2008 első negyedévében várható a térségi és kistérségi turisztikai menedzsment szervezetek létrehozásának támogatására, ötmilliárd forint keretösszegben.
