Főként a várakozásokat felülmúló járulékbevételeknek köszönhető, hogy az E-Alapnál a tervezetthez képest 19,6 milliárd forintos pluszbevételt sikerült elkönyvelni az év első hét hónapjában – mondta el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) távozó főigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. Major Zoltán közölte: míg tavaly szinte minden hónapban negatív mérleggel zártak, idén eddig csupán két alkalommal fordult ez elő. Noha 27 milliárd forintos veszteséggel kalkuláltak az év egészére nézve, jelenleg úgy tűnik, sikerül egyensúlyban tartani a költségvetést.
Miközben a bevételek a tervezett fölött, a kiadások jóval (40,7 milliárd forinttal) alatta maradtak ez év augusztusáig. A főigazgató tájékoztatása szerint a járóbeteg-ellátási kasszában 5 milliárd forint volt a megtakarítás, ám az egy esetre jutó kifizetések összege átlagosan 25 százalékkal növekedett. A gyógyszerkasszánál 2 milliárd forintos megtakarítást sikerült elérni az első hét hónapban. A kormányzati intézkedések hatásai nemcsak az E-Alap költségvetésére voltak kedvező hatással, a lakosság is érezhette a javuló tendenciát. Az OEP számításai szerint a betegek átlagosan 10-13 milliárd forinttal kevesebbet költenek idén gyógyszerekre. Várhatóan kizárólag a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatban lépik túl a tervezett kiadásokat.
Major Zoltán szólt a volumenkorlátok esetleges változtatásairól is. Mint mondta, a fekvőbeteg-ellátás területén csak átcsoportosítás várható a közeljövőben, ám a szakellátásban van némi esély a kapacitásnövelésre. Jóllehet a főigazgató szerint a járóbeteg-ellátásban nem használják ki kellőképpen a kapacitásokat, ám a cél az, hogy a betegforgalmat – ahol lehet – a kórházakból a szakrendelőkbe „térítsék át”.
