A kormányzati negyed számára kijelölt, Nyugati pályaudvar melletti, mintegy 30 hektáros területnek több mint fele, 166,37 ezer négyzetméter van a MÁV Zrt. tulajdonában, amelynek állami tulajdonba adása több mint ötmilliárd forintot érhet a vasúttársaságnak – tudta meg lapunk Láng Balázstól, a kormányzati negyed projektkommunikációs vezetőjétől. A negyed felépítéséhez szükséges terület értékét készpénzben, a fennmaradó összeget pedig a MÁV adósságának beszámításával rendezik. A tulajdonjog megszerzésének részleteit közbeszerzési eljárás keretében tisztázzák, amely még nem zárult le.
de várhatóan a vételi konstrukció összege – az adósságbeszámítással együtt – meghaladja majd az 5 milliárdot. A fejlesztésre kijelölt – Nyugati tér, Teréz körút, Podmaniczky utca, Dózsa György út, Vágány utca vonala, Ferdinánd híd, WestEnd City Center és Váci út által határolt – terület fennmaradó része már korábban is állami tulajdonban volt.
A harminc hektárból a kormányzati épületegyüttes ötöt foglal majd el – a Nyugati pályaudvartól a Podmaniczky utca mentén a Ferdinánd híd északi lejáratáig –, de a pontos számok az engedélyezési tervek december 15-i elkészültével derülnek ki. A kiviteli terveket ezt követően, szakaszokra bontva, 2008. december 31-ig készítik el az építészek. Az épületegyüttes kizárólag a Janesch Péter és Kengo Kuma vezette tervezőcsapat nyertes pályaműve alapján valósul meg, de az elképzelhető, hogy a belső technológia vagy az épület kapcsolatrendszerének kialakítása során a tervekbe beillesztenek más javaslatokat is – tudtuk meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól (KVI). A nyertesen kívül még megvásárolt 16 pályaművet a kerületi és a fővárosi szabályozási tervek elkészítéséhez, illetve az egész terület fejlesztésének háttértanulmányaiként használják fel.
A kormányzati negyed projekt előkészítésére és lebonyolítására eddig 200 millió forintot költöttek el. A tervezési feladatokra szánt 2,4 milliárd forintból az állam 600 milliót áll majd, a fennmaradó részt pedig a kormányzati épület – év végéig kiválasztott – nyertes beruházójának kell finanszíroznia. A magánpartnernek azzal is számolnia kell, hogy az épületegyüttes megvalósítására és 25 éves szolgáltatásvásárlására meghatározott legfeljebb nettó 142,5 milliárd forintba a kormány az épület közmű- és infrastruktúra-csatlakozásai kiépítésének költségeit is beleszámolta. (A felépítés költsége nem lehet több 40 milliárd forintnál.) Ugyanakkor a kormány várakozásai szerint a befektetők közötti árverseny még több tíz milliárd forinttal kisebb vállalási árat is hozhat a tervezett keretnél.
A harminchektáros negyed fejlesztése a tervek szerint három ütemben valósul meg, hozzávetőleg tíz év alatt. Elsőként a kormányzati épületegyüttes épül meg (amelynek tervezett műszaki átadása 2009. május vége), majd a vasúti pályaudvar újjáépítése, végül a fennmaradó rész magánbefektetők általi fejlesztése következik, ahol irodaházakat, kereskedelmi és kiszolgáló létesítményeket, zöldfelületeket alakíthatnak ki. A második és harmadik ütem a tervpályázaton második helyre rangsorolt Finta és Társai Kft. városrendezési javaslatai alapján valósulhat meg. A WestEndet és szomszédos épületeit is tervező cég ugyan nem kap a KVI-től tervezési megbízást, de javaslatai bekerülnek majd a kerületi és a fővárosi keretszabályozási tervbe. Tehát a magánfejlesztői elképzelések csak ezen szabályozási tervek figyelembevételével valósulhatnak meg.
A befektetői pályázatra jelentkezett nyolc céget, illetve konzorciumot a KVI a részvételi szakasz lezárultával, augusztus 23-án nevezi meg. Az elképzelések szerint a nyertessel decemberben kötnek szerződést, a munkaterületet január elején adják át. Az építés onnét számítva 15–18 hónapot vehet igénybe.
