Aligha volt meglepő Major Zoltán döntése, miszerint távozik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) éléről, mégis a hivatalos bejelentés sokakat váratlanul ért. A jelenlegi formájában 2009 januárjától megszűnő pénztárat az elmúlt hetekben két vezető is elhagyta. Először az OEP egyik alappilléreként számon tartott Székely Tamás főigazgató-helyettes állt fel a székéből, majd a biztosító első embere.
A két vezető távozásának okai hasonlók. Lapunknak nyilatkozva korábban mindketten bíztak abban, hogy az OEP átalakítását célzó kormányzati akarat az egészségbiztosító versenyképessé tételét és nem megszüntetését jelenti. Major a NAPI Gazdaság egészségügyi konferenciáján június elején még úgy fogalmazott: a pénztárat gazdasági társasággá kell alakítani, és valódi szolgáltatásvásárlóvá tenni, mégpedig úgy, hogy a jelenlegi hatósági jogköröket az önkormányzatoknak vagy az APEH-nak átadják. Időközben megszületett – az immár véglegesnek tűnő – koalíciós döntés, amelynek alapján az OEP jelenlegi formájában 2009 januárjától megszűnik. Az utódintézménynek alig lesz önálló jogköre, lényegileg végrehajtó hivatal lesz.
Az előzőleg a banki szektorban dolgozó Major Zoltán főigazgatói kinevezését 2006 őszén azzal indokolta Molnár Lajos miniszter, hogy a biztosítói filozófia helyett új, pénzügyi szemléletre van szükség a versenyhelyzetre készülő OEP vezetéséhez. Lapunk értesülése szerint az OEP vezetője már napokkal a sajtóhírek megjelenése előtt jelezte, hogy augusztus második felében távozni kíván, ám az Egészségügyi Minisztériumban vártak a bejelentéssel. Egyelőre ugyanis bár keresik, de nem találják Major utódját. Bárki lesz is az új főigazgató, igen hálátlan lesz a szerepe, hiszen jelentős létszámleépítést kell végrehajtania a drasztikusan csökkenő feladatok miatt. Major megbízása határozatlan időre szólt, a lemondásával kapcsolatos munkajogi kérdések tisztázása folyamatban van – tudtuk meg a szaktárcánál.
