BUX 140366.70 0,92 %
OTP 46080 1,23 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A vagyongazdálkodási tanács dönt a minisztériumok eladásáról

A parlament júniusi szavazása után kikerült a pénzügyminiszter kezéből a döntés a ma használt kormányzati épületek értékesítéséről. Az új negyed megvalósítására és üzemeltetésére várhatóan ma jelenik meg a közbeszerzési felhívás az EU közbeszerzési értesítőjében.

2007. június 26. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kormányzati negyed felépülése miatt feleslegessé váló minisztériumi ingatlanok értékesítéséről a július közepén felálló, héttagú nemzeti vagyongazdálkodási tanácsnak kell döntenie – tudta meg lapunk Zelles Sándortól, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatójától. Az értékesítési módokról – arról, hogy az épületeket egyenként, csomagokban vagy egyben lenne-e célszerű eladni – javaslatot készített a KVI, ezek közül azonban már nem a pénzügyminiszter választja ki a legmegfelelőbbet, hanem az állami vagyon fölött tulajdonosi jogokat júliustól gyakorló vagyongazdálkodási tanács. A változást a parlament által hétfőn elfogadott, állami vagyonról szóló törvény indokolja. (A pénzügyminiszter, a gazdasági és a földművelésügyi miniszter által javasolt és a kormányfő által kinevezett tanács irányítja majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, amely a KVI, a Nemzeti Földalap és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. összevonásával jön létre.)
A mintegy százmilliárd forint értékűre becsült minisztériumi épületek értékesítéséről szeptemberben dönthet a vagyongazdálkodási tanács, hogy az ingatlanok kincstári vagyonból való kikerülési eljárása befejeződhessen az év végéig. Az ingatlanok értékesítése 2008 első heteiben kezdődhetne, akkor, amikor várhatóan elindul a Nyugati pályaudvar melletti kormányzati negyed új épület- (együttes)ének kivitelezése is. (Ennél korábban a KVI stratégiai okokból nem javasolja a minisztériumok eladásának elkezdését.) Az új kormányzati épület a tervek szerint 2009. május 31-éig készül el, így addig a minisztériumokat lakva értékesítenék a befektetőknek.
A jelenleg Budapest területén szétszórva található kormányzati épületek – elhelyezkedésük alapján – csomagokban vagy egyben való értékesítése várhatóan a nagy, nemzetközi befektetési alapok érdeklődését is felkelti. Az ingatlanok értékesítéséről a KVI a 185 cégből álló adatbázisában szereplő befektetőket személyesen értesíti, de elképzelhető, hogy jelentős gazdasági lapokban – például a Financial Timesban – is meghirdetik az épületeket.
A KVI által közbeszerzéssel kiválasztott Immo-Bill Zrt. és Reorg Zrt. alkotta konzorcium összesen 37 helyrajzi számon nyilvántartott, 14 minisztériumhoz és a Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH) tartozó ingatlan értékét mérte fel. (A földművelésügyi tárca Kossuth téri épülete nem szerepelt a csomagban, mivel azt nem adják el, oda első lépésben a miniszterelnök és apparátusa költözik be.) Ezek összes bruttó szintterülete 315,7 ezer négyzetméter, becsült értékük 102,6 milliárd forint. Több épület műemlék besorolású és/vagy a jelenlegi szabályozás szerint forgalomképtelen. Így például az egyik legértékesebb ingatlanegyüttesnek, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium V. kerületi – a József Attila utca 2. és 6., valamint a Mérleg utca 5. szám alatti –, összesen 12,7 milliárd forintra értékelt épületeinek besorolását is meg kell változtatni ahhoz, hogy értékesíthetők legyenek. Hasonlóan a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai, ötmilliárd forintra becsült ingatlanához, amely jelenleg állami területen álló, forgalomképtelen épületként van nyilvántartva. A vagyonértékelés szerint a legértékesebb önálló ingatlan a Pénzügyminisztérium József Nádor téri, műemlék épülete, amelyet a telekkel együtt 10,5 milliárd forintra taksálnak.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet