Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Milyen érzésekkel vezette utolsó monetáris tanácsi ülését? Gondolkodott az elmúlt hat éven, vagy ez is csak egy olyan ülés volt, mint a többi?
– Ugyanolyan ülés volt, mint a többi. A változás talán csak annyi volt, hogy az ülés végén – az egyéb napirendi pontok kapcsán – azért volt egy egyórás beszélgetés, ahol elmondtuk egymásnak, hogyan láttuk az elmúlt hat évet.
– Az ülés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az egy év alatt elért sikereket öt év küzdelem követte. Meg lehet határozni egy olyan pillanatot, amikor minden elromlott a jegybank és a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány-kormány viszonyában vagy ez folyamat volt?
– Talán ez egy felfogásbeli különbségre vezethető végső soron vissza, ami már a 2002-es kormányváltás előtt észrevehető volt. Emlékezetes, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt a forint „ócsítására” hívott fel, és a kormányváltással hatalomra került koalíció meghatározó szereplőinek általában is más volt a véleménye az inflációról, a forintról és a monetáris politikáról, mint a korábbi kormánynak. Ez önmagában még nem lett volna baj, de ezt nem is rejtették véka alá, és abban a régi felfogásban gondolkodtak még, amikor a pártnak és a kormánynak alapvető befolyása volt a monetáris politikára. Nem nagyon értették meg, hogy 2001-től ez már nincs így, megváltoztak a jegybank céljai, megnőtt a függetlensége és elindultunk az infláció csökkentésének útján. Ezt többen közülük nem értették, akik pedig értették, nem akarták elfogadni. Velem szemben is tapasztalható volt némi bizalmatlanság, amit nem nagyon értettem. Az volt a feltevésük, hogy mivel korábban pénzügyminiszterként a Fidesz-kormányban szolgáltam, én nem lehetek olyan jegybankelnök, akivel egyet lehet érteni. Mindez elég éles küzdelmekhez vezetett, ami nem tett jót az országnak. De visszatekintve azt tudom mondani, hogy még rosszabb lett volna, ha elvtelen kompromisszumokat kötünk.
– Pedig az „együttélés” egyik első fontos eseménye éppen egy kompromisszum volt, a 2003. nyári sáveltolás. A sávközép hat forinttal a gyenge irányba, 282 forint fölé történő eltolásának bejelentése után azonnal zuhant 15 forintot az euróárfolyam. Korábban nyilvánosan ellenzett bármilyen hasonló lépést, az ominózus sajtótájékoztatóra mégis együtt ült ki László Csaba akkori pénzügyminiszterrel. Miért változtatta meg a véleményét?
– Nem változott meg a véleményem. A kormány és a jegybank közös döntéséről volt szó. A kormány olyan mértékben erőltette a sáveltolást, hogy végül is belementünk, elkerülendő, hogy tovább élezzük a konfliktusokat. Mi is elkövettünk ugyanakkor taktikai hibákat, például nem volt rendes előterjesztés; annak alapján talán máshogy döntünk és olyan deficitcsökkentési ígéreteket is kaptunk, amelyeket nem lett volna szabad készpénznek elfogadnunk. Arra sem számítottunk – és ebben lehet, hogy tévedtünk –, hogy a piac a sáveltolást egyértelműen leértékelésként fogja felfogni. Értelmetlen és felesleges lépésnek tűnt, amellyel a kormány mindössze az exportőröknek akart garanciát adni, hogy 240 forintnál nem lesz olcsóbb az euró.
– Megjelentek-e már ekkor azok a sokat emlegetett ellentétek, amelyek a monetáris tanács belső, igazgatósági, illetve külső tagjai között számos utóbbi kamatdöntés esetében megfigyelhetők?
– Nagyon érdekes ebből a szempontból a monetáris tanács története. 2001 után az első időszakban rendre egyhangúan szavaztunk, pedig nehéz döntések vártak ránk. Amikor elkezdődtek a kormánnyal való viták, feltűnt, hogy egy-egy tanácstag már külön szavaz. A sáveltolás esetében, ha jól emlékszem, az előkészítetlenségre való hivatkozással, egyetlen tartózkodás volt. Ahogy nőtt a kormány befolyása a tanácsra, úgy váltak általánossá a különszavazások, és két-három éve történt meg először, hogy az elnök kisebbségben maradt. Ez először sokk-ként ért, mivel utolsó szavazóként nem tudtam, hogy célszerű-e a kisebbséggel maradnom. A kérdést megvitattam több külföldi jegybankelnökkel és azt mondták, hogy a saját véleményemet képviseljem. Az utolsó időszakban azután már oda jutottunk, hogy rendre kisebbségben maradtam.
– Úgy tűnik, hogy néhány korábbi tag véleménye is megváltozott a kamatszigor ügyében, hiszen a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett 2005-ös „Big Bang”, a tanács négy külső taggal bővítése előtt is megjelentek már a törésvonalak.
– Valóban, a külső és belső tagok szétszavazása fokozatosan vált általánossá. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy már csak a három igazgatósági tag, az elnök és a két alelnök van, akit még az Orbán-kormány nevezett ki. A többiek már Medgyessy, illetve Gyurcsány egyetértési joga mellett kerültek be a tanácsba (közülük ketten, Oblath Gábor és Kádár Béla ugyanakkor MT-pályafutásukat még Orbán Viktor javaslatára kezdték meg, Surányi György akkori MNB-elnöknek csak véleményezési joga volt – a szerk.). Ez nem feltétlenül baj, ugyanis nem állítom, hogy mindig nekem volt igazam. A lényeg az, hogy alapvető filozófiai ellentétek nincsenek a monetáris tanácsban. Negyed százalékpontos emelési vagy csökkentési vitáink persze vannak, de ezek inkább üzenetküldési eszközök és nem jelentős törésvonalaknak a jelei.
– Ebben az esetben mennyire érzi valósághűnek a sajtó által sokat emlegetett „héják és galambok” felosztást?
– Ez egy megszokott piaci megkülönböztetés. Legfeljebb az említett negyed százalékpontos kérdésekben vannak különbségek a vélemények között. Az igazi problémát az jelenti, hogy az új szabályozás szerint lesz kilenc külsős és két belsős tag, és ez rendkívül veszélyes struktúra. Nem baj önmagában, ha van néhány tag, aki különböző csoportok érdekeit és véleményét képviseli. De ha a döntéseket csak a külső tagok határozzák meg, az nagyon rossz eredményhez vezethet. Jelenleg ez nem következik be automatikusan, mivel a külső tagok jó szakemberek, de nincs biztosíték arra, hogy valóban megalapozott elemzéseken alapuljon a monetáris politika.
– Jegybankelnöki periódusának egy másik meghatározó eseménye volt a forint elleni spekulációs támadás 2003 végén, amire november 28-án egy háromszáz bázispontos emeléssel reagált a monetáris tanács. Számos kritika érte az MNB-t a döntés miatt, mondván, már a 9,5 százalékos november eleji szint is komoly kockázati prémiumot tartalmazott. Talán ennél is több bírálatot kaptak ugyanakkor azért, amiért csak igen lassan, 2005 áprilisára eresztették vissza a 2003. júniusi 7,5 százalékra az alapkamatot. Kitart akkori döntéseik mellett?
– Teljes mértékben. Rendkívül káros következményekkel járt volna, ha a kormány akkori többszöri követelésének és számos befolyásos közgazdász kérésének eleget teszünk és gyorsan csökkentjük a kamatot. Sajnos nagyon nagy árat fizettünk azért a hitelességvesztésért, ami egyrészt a sáveltolásból, másrészt a költségvetési politikából következett. A rossz fiskális politika és a jegybank, illetve a kormány között fennálló bizalmatlanság árát fizettük meg a mintegy 6 százalékpontos kamatfelárral.
– Az elmúlt hat évről készült értékelések gyakran említik kritikai felhanggal a viszonylag gyakori és erőteljes megfogalmazásokat használó jegybankelnöki kommunikációt. Búcsú-sajtótájékoztatóján is elmondta, hogy az igazságot nem lehet elégszer elmondani. De volt esetleg olyan nyilatkozata, amelyről ma már úgy látja, hogy nem volt ideális?
– Alapvetően azt gondolom, hogy rendben volt a kommunikációnk. A jegybank széles körben megismertette az árstabilitás és a pénzügyi kultúra fontosságát. Persze, biztos voltak kevésbé sikerült nyilatkozataim is. Ha mindenképpen kell mondanom egyet, akkor a 2003. eleji esetet idézném fel, amikor sokan azzal támadtak, hogy azért erősödött ki a forint a sávból, mert én azt nyilatkoztam, hogy erős forintra van szükség. (A monetáris tanács 2003. január 13-i ülése előtt az 50 bázispontos kamatvágásra vonatkozó piaci várakozások ellenére a jegybank tartás mellett döntött, ami tekintettel a sáv erős szélét ostromló forint–euró árfolyamra, sokakban egy esetleges sáveltolást vetített előre. A kedélyeket végül néhány napra rá két egymás utáni 1 százalékpontos csökkentés hűtötte le – a szerk.). Az ilyen esetek jó részéről azt gondolom, hogy piaci félreértés vagy belemagyarázás volt. A konkrét esetben egy bécsi beruházási tanácskozás szünetében mondtam azt, amit általában szoktam, hogy az aktuális kamatszint a megfelelő. Ezt a tudósítások és piacok úgy értelmezték, hogy nem tervezünk továbbra sem kamatcsökkentést, azaz mindáron még a sávnál is erősebb forintot akarunk. Miközben én mindössze annyit akartam mondani, hogy a következő monetáris tanácsi ülésig mindig az éppen aktuális kamatszint a megfelelő kamatszint. A spekulációs támadás előtt nagyon furcsa, számomra máig érthetetlen hangulat alakult ki a piacon. Az antiinflációs elkötelezettségünk olyan hiteles volt, hogy a piac arra számított, a sávot is feladjuk.
– A jelenlegi monetáris politikai kurzusba vetett külföldi bizalom jeleként lehet értelmezni azt is, hogy ön kapta a The Banker folyóirat Az év európai jegybankára díját. Ennek alapján némi álnaivitással és a jegybanktörvény pillanatnyi figyelmen kívül hagyásával akár azt is kérdezhetnénk, hogy mit válaszolt volna, ha Gyurcsány Ferenc kormányfő felkéri egy újabb hatéves ciklusra?
– Ez nem volt igazán kérdés. Már a 2004-es jegybanktörvény-módosítás is nyilvánvalóvá tette, hogy a kormány meg akarja akadályozni a folytatást. Akkor került be ugyanis az a szabály, hogy a monetáris tanács tagjait, ideértve az elnököt is, a megbízatás megszűnését követően három éven belül nem lehet újra jelölni. De – őszintén szólva – nem szívesen folytatnám a jelenlegi kormánnyal tovább a munkát, elég volt ez a hat év ezen a poszton.
– Szóba jöhetnek ugyanakkor más fontos feladatok is. Orbán Viktor másfél hete tartott évértékelésében úgy fogalmazott, hogy jó csapata van a polgári oldalnak, mivel ott van Debrecenben Kósa, Európában Szájer, a frakcióban Navracsics és a jegybankban Járai. Számítanak tehát önre, amit jelez az is, hogy az egyik jobboldali hetilap mint a Fidesz lehetséges 2010-es miniszterelnök-jelöltjét említi. Vannak ilyen ambíciói?
– Komolytalannak tartom az ilyen találgatásokat, és nem is aktuális az ilyen típusú kérdések eldöntése. Ráadásul én világéletemben pénzügyes voltam, és annak is tartom magam. Soha nem tartottam magam politikusnak és nem is szeretnék az lenni. A Pénzügyminisztériumban is azért vállaltam tisztséget, mert komolyan gondoltam, hogy ha az ember a magánszektorban már elért valamit, akkor kötelessége szolgálni az országot is. Kicsit azt vártam, hogy itt a jegybankban kellemesebb lesz a munka, mert kevesebb lesz benne a politika, de be kellett látnom, hogy tévedtem.
– Búcsúzóul jóslásra szeretnénk kérni egy olyan kérdés kapcsán, amelyre néhány nap múlva már nem lesz hivatali kötelessége válaszolni: mikor lesz az euró a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon?
– Ha egy jó konvergenciaprogram megszületik, négy-öt évre rá már be lehet vezetni az eurót.
