Radikálisan megszigorítja a gyógyszerismertetők, közismertebben orvoslátogatók foglalkoztatását a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló (röviden gyógyszer-gazdaságossági) törvény. A jogszabály éves rendszerességű beszámolásra kötelezi a gyógyszergyárakat azoknak az alkalmazottaiknak a tevékenységéről, akik tájékoztatják az orvosokat az új készítményeikről.
Ebben szerepelnie kell például annak, hogy mikor, hol, kiket milyen formában láttak vendégül, mivel támogatták egyes orvosok szakmai előmenetelét. Ez azonban a kisebb teher, a nagyobb az, hogy az előre jelezett egyszeri alkalmazottankénti 5 millió forint bejegyzési költség és 1 milliós éves díj helyett a törvény végül évente 5 millió forint „igazgatási szolgáltatási díj” megfizetésére kötelezi a gyártókat a gyógyszerismertetők és 1 millióra a gyógyászati segédeszközök bemutatói után. Az év közben felvett alkalmazottak után arányosan csökkentett összeget kell fizetni. Információink szerint az orvoslátogatókat a legkésőbb március végéig felálló egészségbiztosítási főfelügyeletnél kell majd bejelenteni, mivel ennek feladatköréhez tartozik a támogatott gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket felíró orvosok, a készítményeket forgalmazó patikák, illetve az ezek gyártói közötti nemkívánatos összefonódások megelőzése. E szervezetnek kell majd leróni a velük kapcsolatos díjakat is.
E magas befizetési kötelezettség példa nélküli a magyar gazdaság egyéb ágazataiban, és a külföldi gyógyszeriparokat sem sújtják hasonlóval – mondta lapunknak Buzás László, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) igazgatója. Az előírás roppant terhet ró a gyártókra, akik a törvény szerint a támogatott termékeik forgalma után is kötelesek befizetni a költségvetésbe. A gyógyszerismertető szakemberek tevékenysége révén ismeri meg az orvos- és a gyógyszerésztársadalom a gyors ütemben változó és növekvő választékot, ilyen naprakész ismeretátadással más intézmények nem foglalkoznak.
A gyógyszergyártók zöme várakozó állásponton van, ugyanis mind az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE), mind a MAGYOSZ megtámadta az Alkotmánybíróságon a gyógyszer-gazdaságossági törvény orvoslátogatókat érintő részét – mondta Székely Krisztina, az IGYE elnöke. A két szervezet szerint a szabad munkavállalás és a vállalkozás szabadsága alkotmányos alapjogát is sértik az aránytalanul magas regisztrációs költségek, amelyek meghaladják a gyógyszerismertetők járulékokkal együtt számolt teljes éves keresetét. Az biztosra vehető, hogy a jelenlegi 2700–2800 orvoslátogatónál kevesebbet jelentenek majd be a cégek, és több helyen is elbocsátásokat terveznek.
Egyelőre kérdéses, hogy mennyivel csökken a szakma létszáma. A gyógyszerismertetők között elterjedt hírek szerint ugyanis többféle lehetőség is kínálkozik a jogszabályból adódó többletköltségek kivédésére – tudta meg lapunk. A nagyobb cégek várhatóan jócskán csökkentik az orvoslátogatóknak biztosított, eddig akár több százezer forintra rúgó költségkereteket, amelyekből az orvosok továbbképzését – például kongresszusi részvételét –, illetve olyan hatásvizsgálatait támogathatták, amelyekben adott számú betegnek felírva egy bizonyos készítményt, tanulmányban összegezhették a gyógyszergyárnak az adott szerrel kapcsolatos tapasztalataikat. További kerülőút, hogy külföldi székhelyű intézményeken keresztül, a magyarországi elszámolást megkerülve, nyújtanak támogatást az orvosoknak, például kongresszusokra hívják őket. A legfontosabb kiskapu pedig a gyógyszerismertetők átminősítése piackutatókká, akiket így nem kell regisztráltatni. Piaci vélemények szerint az állam igazgatási díjakból származó bevétele végül minden bizonnyal elmarad a korábban kalkulált évi 13,5 milliárd forinttól.
