Májusban új rendelettel egészülhet ki a fogyasztóvédelmi törvény, amely a gáztöltésű, hagyományos (jogi nyelven újszerű) öngyújtók forgalomba kerülését tiltaná – tudta meg a NAPI Gazdaság. A tervek szerint az eszközöket bonyolult gyújtási mechanizmussal kell ellátni annak érdekében, hogy a kisgyermekek képtelenek legyenek használni azokat. Az első látásra jelentéktelennek tűnő rendelet évente 18-20 millió darab öngyújtót érint, ennek a piacnak a nagysága tehát nagyjából 1-1,3 milliárd forint.
A Vám- és Pénzügyőrség adatai szerint 2006-ban 300 esetben összesen mintegy 18 millió öngyújtó érkezett Magyarországra, ennek kétharmada közvetlenül Kínából. Lapunk információi szerint az EU-t gyakorlatilag teljes egészében a távol-keleti országból látják el hagyományos öngyújtókkal, így a többi is vélhetően onnan indult el Magyarország felé. A termékeket piaci megfigyelők szerint egy-két gyárban állítják elő, szériában.
Az öngyújtón olyan nagy árrés van, amelyről minden gyártó álmodik. Ráadásul a kiskerárra általában sem promóciós, sem marketingköltség nem rakódik, ám olyan sok helyen – ezek száma több tízezer – értékesítik, hogy az egymilliárdos forgalom gond nélkül elérhető. A szakértők szerint az első időszakban várhatóan drágulnak majd a termékek az üzletekben, ám miután a kínai gyártók is átállnak az új szabályozásra, ismét a jelenlegi árszintre esik vissza az ár.
A gazdasági miniszter által jegyzett rendeletre azért van szükség, mert az Európai Bizottság 2006. május 11-én elfogadta a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozataláról szóló, a tagállamokra vonatkozó határozatát. Az uniós alapelv elsősorban a gyermekek biztonságát célozza, hiszen az öngyújtó eredendően veszélyes eszköz – az utóbbi időben számos tűzesetet okoztak az uniós országokban az öngyújtóval játszó gyermekek. A határozattól a balesetek számának csökkenését várják, ám az uniós előirányzat nem titkoltan azért is született, hogy a tagállamok hatóságainak nagyobb rálátása és ellenőrzése legyen a teljes piac felett.
A rendelet nem tiltja meg a korábban vásárolt újszerű és gázos öngyújtók használatát, csak a forgalomba kerülésüket (azaz az unión kívül túl lehet rajtuk adni). Az öngyújtók biztonságára, illetve gyermekbiztonságára külön uniós vizsgálati szabvány és műszaki leírás vonatkozik, amelyet a magyar szabványrendszer teljes egészében átvett.
