– Már több mint tíz éve működik a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET). Érzékelnek-e valamilyen változást a magyarországi cégek, illetve vásárlók környezetvédelmi hozzáállásában?
– Ilyen távlatból már megfigyelhetők bizonyos tendenciák. Ami egy évtizeddel ezelőtt még az újdonság erejével hatott, az mostanra nagyon sok emberben tudatosult. Ma már sokkal kevésbé kell magyaráznunk a környezeti problémákat és a hozzájuk kapcsolható veszélyeket. Még öt évvel ezelőtt is számtalan mutatóval, műholdas felvétellel, táblázattal kellett alátámasztanunk például az éghajlatváltozásról szóló előadásainkat, hogy meggyőzzük a vállalatokat a változtatás szükségességéről. Ma már tízből kilenc ember tisztában van a szén-dioxid káros hatásaival vagy a hulladék újrahasznosításának lehetőségével, szükségességével és ennek gazdasági következményeivel. Az EU-csatlakozásnak is volt pozitív hozadéka: egyrészt a jogszabályváltozások kötelező jelleggel változtattak a szemléleten, másrészt „divat” lett a környezetvédelem és a hazai lemaradás ledolgozása.
Több környezetbarát
termék kellene
– A vásárlói oldalról hangsúlyosabban fogalmazódik meg a környezettudatos technológiával készült termékek iránti igény?
– Alig több mint tíz éve jelent meg Magyarországon az ökomarketing fogalma. Minimális volt a publicitása, szinte csak egyetemi oktatók beszéltek róla, és néha született a témában egy-két szakdolgozat. A különböző felméréseknek legtöbbször az lett a tanulsága, hogy a cégek azért jelentkeznek kevés környezetbarát jellegű termékkel, mert nincs rá kereslet, a fogyasztókat pedig nem érdekli a téma. De ha nem lennének közömbösek, akkor sem lenne rá pénzük.
Ma már egyes kutatások szerint a magyar vásárlóknak több mint a fele hajlandó lenne akár többet is fizetni egy olyan termékért, amelyet társadalmilag és környezetileg felelős cég állít elő. Azt természetesen nagyon nehéz lemérni, hogy ez valóban így van-e, hiszen mindannyian szeretjük jó embernek érezni magunkat, ám az áruház polca előtt gyakran mégis az ár szerint döntünk. Tapasztalataink szerint nő a tudatosság, és már kialakult egy fizetőképes réteg is.
Kétségtelenül sokat segítene azonban, ha több környezetbarát címkével ellátott termék kerülne forgalomba, a vásárlók pedig ismernék és elismernék ezeket a jelzéseket. A cégeknek a márkaépítésben nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a környezeti és társadalmi kérdésekre – szerencsére egyre több vállalat már el is indult ezen az úton.
– Rövid és középtávon – pusztán a pénzügyi eredményeket figyelembe véve – megéri a vállalkozásoknak környezetvédelmi fejlesztésekbe ölni a pénzüket és energiájukat?
– Néhány esztendeje még nagyon sok cég vezetője, ha meghallotta a környezetvédelem szót, azt mondta: „Ja kérem, az nagyon sokba kerül, nekünk erre nincs keretünk”. Ezt megcáfolandó találtuk ki 2001-ben az Ablakon bedobott pénz című programunkat. Hamarosan megjelenik az ötödik esettanulmány-gyűjteményünk, amelyben a részt vevő vállalkozások példáján bizonyítjuk, hogy a környezetvédelmi intézkedések jelentős része a környezetre gyakorolt jótékony hatásokon kívül gazdasági megtakarítást is jelent, és szokatlanul hamar megtérül. A beleölt pénzről és energiáról jut eszembe: sokszor egy apró ötlet, egy munkafolyamat újragondolása vagy kismértékű átszervezése is – befektetett pénz nélkül, csak a józan észre hagyatkozva – megdöbbentően pozitív eredményekkel járhat.
Lassan, de változnak a dolgok
– A képzéseiken szerzett tapasztalataik alapján miben különbözik a kis-, közép- és nagyvállalatok környezetvédelmi gyakorlata, illetve hozzáállása?
– Az, hogy az emberek tudnak valamilyen jelenségről, veszélyről és beszélnek róla, még nem jelenti azt, hogy cselekednek is. Így ahhoz, hogy a vezető vagy egy elkötelezett ember a szavakat képes legyen tettekre váltani, az esetek zömében hatalmas szervezeti ellenállással kell szembenéznie. Ez lassú folyamat, de azoknál a cégeknél, amelyekkel már évek óta együtt dolgozunk, azt vesszük észre, hogy változnak a dolgok. Lassan, de biztosan.
A multinacionális nagyvállalatok sok mindent készen kapnak külföldről: a környezeti előírásokat, normákat, céges etikai kódexeket. Ez előny és hátrány is egyben. A gyakorlott szakemberek, az esetenként a magyar szabályozásnál szigorúbb belső előírások hatásai pozitívak. Ám felmerül a kérdés, hogy helyi szinten mennyire lehet környezettudatos és társadalmilag felelős az a cég, amelyik esetleg egy másik kontinensen lévő központtal konzultál a magyarországi környezetvédelmi intézkedésekről is. Kérdés az is, hogy egy külföldi cégvezető – még ha Magyarországon lakik is – mennyiben tudja a helyi társadalom értékeit, problémáit fölvállalni, mennyire tud felelősséget érezni a helyiek és környezetük iránt, ha tudja, hogy csak pár évig él itt... Föl lehetne sorolni még néhány érvet, hogy miért merülnek fel komoly kifogások a nagy nemzetközi vállalatok fenntarthatóságával kapcsolatban. Nekik a kisvállalatoknál sokkal nagyobb felelősséget kell vállalniuk, hiszen a társadalomra és környezetre kifejtett hatásaik is jelentősebbek.
A kkv-kat nagyon nehéz elérni, hiszen az olyan hagyományos fórumok, mint az ipartestületek vagy a kamarák, az elmúlt évtizedekben eléggé meggyengültek. Ráadásul a legtöbb kis- és közepes cég a mindennapi gondjaival és a túléléssel van elfoglalva. Ha a köztes szervezeteken keresztül sikerül megszólítani őket, és eljönnek a programjainkra, akkor általában fogékonynak mutatkoznak. Mi a KÖVET-nél nagyon szeretnénk segíteni a gazdasági élet e rétegének is, mert úgy érezzük, hogy a kkv-k inkább megfelelnek a fenntartható fejlődés követelményének, mint a vállalatóriások. Folyamatosan pályázunk, hogy oktathassuk őket, ingyen vagy jelképes összegért.
– Környezetvédelmi szempontból vannak-e például életkorukból adódó sajátosságai a gazdasági társaságok vezetőinek?
– Ez érdekes kérdés, hiszen a fiatalokat fogékonyabbak tartjuk a környezetvédelmi problémákra. Sokszor így is van: dinamikusabbak, könnyebben alkalmazkodnak, és gyorsan rájönnek, hogy a világ merre halad. Ugyanakkor nagyon sok, az idősebb generációhoz tartozó ember vall olyan régi, hagyományos értékeket, mint a természet szeretete vagy a társadalmi igazságosság, amelyek a fenntartható fejlődés koncepciójának is alapját képezik.
Vannak persze technokraták, akik a világért sem lennének hajlandók kitekinteni a saját kis világukból. Egyáltalán nem korfüggő a környezetvédelmi érzékenység, pedig joggal feltételezhetnénk, hogy aki életében sohasem tanult környezetvédelmet az iskolában, és fiatalkorától nem bombázta a média a globális felmelegedéssel, az esőerdők kiirtásával, az talán kevésbé érti és érzi át a környezet megóvásának fontosságát.
Fokozatosan kiépül a zöld háttéripar
– Be tudja szerezni egy vállalkozás például a környezetbarát irodához szükséges eszközöket?
Kialakult már Magyarországon a megfelelő mennyiségű és minőségű kínálat?
– Egyre nagyobb a választék, fokozatosan kiépül a „háttéripar”. Ugyanarról a kereslet-kínálat mechanizmusról van itt is szó, mint a hétköznapi vásárló esetében. Egy ideig a kínálat kiabálja, hogy nincs iránta kereslet, a kereslet meg azt, hogy nincs megfelelő kínálat.
A zöldszervezetek kedvelt története az egyszeri tudatos vásárló és a sarki zöldséges esete: emberünk bemegy a zöldségeshez, bioalmát szeretne, de nincs. Kérdi miért, majd dohogva hazamegy. Ezek után mindennap betér a boltba, mindennap keresi az almát, és egyszer csak végre kap. Ugyanezt kell tennie az egyszeri cégnek is, mert amíg nem jelzi valahogy a beszállítóknak, hogy előnyben részesíti a környezetbarát termékeket, addig pokoli lassan épül a hálózat.
– Mit szeretne látni a következő tíz évben?
– Talán furcsa lesz, amit mondok: az volna a legjobb, ha tíz év múlva fel kellene számolni az egyesületünket, mert nem lenne rá többé szükség... De talán már azzal is megelégednénk, ha a környezet védelméért nem különálló egységek lennének felelősek, hanem beépülne minden döntési mechanizmusba. Ma egy ország sikerességét csak a GDP-vel mérjük – pedig a boldogságnak nem az egy főre jutó GDP a mértékegysége –, holott a cél és a mérce a társadalmi jólét, az életminőség javulása lenne, amelyhez a természet a feltétel, a gazdaság pedig csak az eszköz.
Nálunk meg a feje tetején áll minden. Ha optimista vagyok, azt mondom: a környezetvédelmi oktatásnak is meglátszik majd a hatása 10–15 év múlva, amikor a mostani általános iskolások lesznek a cégvezetők. Ha viszont pesszimista vagyok, attól kell félnem, hogy a reklámok, a fogyasztói társadalom kioltja bennük a környezettudatosság utolsó szikráit is. Összességében azért bízzunk benne, hogy a pozitív tendenciák győzedelmeskednek, és kialakulhat egy emberibb arcú kapitalizmus.
