– Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) erős kritikát fogalmazott meg az NKTH gazdálkodásával szemben.
– A jelentés alá nem támasztott, méltatlanul szubjektív megállapításokat tartalmaz, sok esetben téves és hiányos. Az ÁSZ felé ezt előzetesen jeleztük, még az észrevételeinket bizonyító dokumentumokat is elküldtük. A számvevők összesen 3747,5 millió forint kiadást vizsgáltak, a jelentésben összesen 249,1 millió forint elszámolatlan összeget találtak, aminek legfontosabb tétele egy 74,9 millió forintot kitevő leltárnyilvántartás. A kimutatást formai okok miatt utasították el, mert szerintük nem megfelelő a dokumentum oldalszámozása.
– Mekkora forrásokkal gazdálkodnak?
– Az NKTH kezeli a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot, amelybe a kisvállalatok kivételével minden gazdasági társaság köteles a forgalmának 0,3 százalékát járulékként befizetni, a költségvetés pedig – kétéves csúszással – ugyanekkora összeget tesz hozzá. A 2006-os költségvetési törvényjavaslat olyan módosításokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy az állam a vállalkozások hozzájárulásánál kisebb összeget fizessen be az alapba – az idén 12,3 milliárd forintot, 2007-től viszont megkapjuk a teljes állami kiegészítést. A többéves pályázati programok keretösszege 2005-ben 40 milliárd forint volt, idén pedig 34 milliárdra pályázhatnak.
– Gyakran támadják a hivatal döntéseit. A pályázatok elbírálásánál milyen szempontok alapján döntenek?
– Igyekszünk valódi versenyt teremteni a pályázók között: megváltoztattuk a bírálóbizottságok összetételét, próbáltunk minél több külföldi bírálót bevonni. A kis országok mindegyike ezt a gyakorlatot követi, mert csak így biztosítható, hogy a valóban életképes kutatások jussanak támogatáshoz. A döntéseknél mindenki egyforma esélyt kap, korábban egy-egy neves kutató támogatásával könnyebben lehetett nyerni. A döntésnél pedig az eredményorientáltság és a kutatócsapat koherenciája a döntő.
– Az állam nem költ kevesebbet k+f-re, mint az európai átlag, miközben a cégek nagyon keveset szánnak fejlesztésekre.
– Ritka az olyan magyar cég, amely végez k+f-et, a multinacionális vállalatoktól pedig nem várható, hogy idehozzák fejlesztési részlegeiket. Pedig az ország versenyképessége miatt nagy szükség lenne rá, hogy a Magyarországon letelepedett cégek ne csak termelésüket telepítsék hozzánk, amit könnyű átvinni egy másik országba. Ahhoz, hogy valami sikeres legyen, megfelelő ipari háttérre van szükség. Ha ez nincs meg, az ötletből nem tudunk profitálni.
Pozitív folyamat, hogy a 2006-os pályázatokon 45,6 százalékban a vállalkozások nyertek. Néhány éve ez az arány alig érte el a 20 százalékot. Emiatt tettük kötelezővé, hogy egyetemi és akadémiai kutatóhelyek csak gazdasági társaságokkal együtt pályázhatnak. A Jedlik Ányos programra pedig kizárólag vállalkozások által vezetett konzorciumok nyújthattak be pályázatot. Szintén pozitív tendencia, hogy míg 2004-ben 450 vállalkozás végzett k+f tevékenységet, addig 2005-ben számuk 630-ra emelkedett.
– A nemzetközi cégeket mégis be kellene vonni a kutatás-fejlesztésbe. Hogyan lehetséges ez?
– Az üzleti életben akkor jön létre tartós kapcsolat, ha mind a két partner úgy érzi, hogy nyer. Vannak jól képzett szakembereink, de ha most nem tudjuk idekötni a külföldi cégek k+f kapacitásait, a jövőben problémáink lesznek, hiszen tőlünk keletebbre – például Indiában, Kínában – olcsóbb és hasonlóan jól képzett szakembereket tudnak megnyerni.
– A pénz mellett a szemlélet is fontos: a magyar kutatók mennyire eredményorientáltak?
– Ahhoz, hogy Magyarországon a k+f előrelendüljön, elsősorban nem több pénzre van szükség, hanem új szemléletre, másfajta hozzáállásra. Nem termékben gondolkodunk, ezért nincsenek szabadalmak. Meg kell tanulnunk terméket fejleszteni és azt eladni. Ötletek vannak, de onnan hosszú út vezet a kereskedelmi forgalomig, és egyáltalán nem biztos, hogy az ötletre lesz kereslet.
Az innovációs törvénynek is alapeleme, hogy a hasznosíthatóságot helyezi előtérbe a korábbi feladatorientáltsággal szemben. Ez pedig másfajta gondolkodásmódot és hozzáállást kíván tőlünk, a kutatóktól és a vállalatok vezetőitől is, amit csak hosszú távon tudunk megváltoztatni.
– A politika a szavak szintjén sokszor hangoztatja az innováció fontosságát. Milyen a magyar innovációs politika?
– Az irányok megfelelők, de szükség lenne néhány konkrétabb lépésre is. Meg kell jelölnünk azokat a húzóágazatokat, amelyek fejlesztésére érdemes koncentrálnunk. Kis ország vagyunk, így nem szerencsés az erőforrásainkat túl sok területre elpazarolni. Az uniós pénzek új esélyt adnak a felzárkózásra, feltéve, ha jól kezeljük őket.
– Melyek lehetnek ezek a húzóágazatok?
– Ki kell jelölni azt a négy-öt területet, amelyekre a forrásokat összpontosítjuk. Ilyen lehet az energetika, ahol az ország adottságai miatt a fosszilis energiahordozók kiváltásában járhatunk élen. A gyógyszergyártásban, a bioinformatikában és a genetikával összefüggő területeken, a nanotechnológiában is van keresnivalónk. Az élelmiszeriparban pedig a nagy hozzáadott értékű termékek kifejlesztését lehetne támogatni.
– A korábbi pozíció feladása számos kutató érdekét sérti.
– Egyes kutatóknak fel kell adniuk korábbi kutatásaikat, mert nem tudunk mindenre pénzt adni. Természetes, hogy a változtatás érdekeket sért. Az elaprózott projektek miatt nincs meg az a kritikus tömeg, amivel Magyarország egy-egy területen élen járhatna, egy-egy csapat mindössze 2-3 főből áll. Nem véletlen, hogy magyar kutatócsoportok nem vezetnek nemzetközi projekteket.
– Egyre több támadás éri a hivatalt és személy szerint önt. Mennyire politikai poszt az NKTH elnöki tiszte?
– A nagy pályázatoknál előfordult, hogy politikusok megpróbáltak nyomást gyakorolni. Amint látták, hogy ezek a kísérletek sikertelenek, felhagytak a lobbizással. Támadások mindkét oldalról érnek, ezek alaptalan vádak, amelyek ellen a jog eszközével próbálunk meg fellépni.
Vajnai Lajos