A törvényhozás mintegy másfél év alatt elfogadhatja a közigazgatási reform jogszabályait, így gyorsan le lehet zárni a nagy átalakulást, amit aztán a finomhangolás követhet – mondta Draskovics Tibor kormánybiztos, az Államreform Bizottság alelnöke egy, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) által szervezett konferencián. A SZEF elnöke, Szabó Endre szerint a reform csak akkor lehet sikeres, ha ahhoz egyetértés mellett kezdenek hozzá. A politika most úgy döntött, hogy első helyre a szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeit helyezi, vagyis velük kell konszenzusra jutni az átalakulásról – reagált Draskovics, aki szerint először méretre kell szabni az államot, majd a fogyasztók érdekeit a középpontba állítva kialakítani a munkajogi, egészségügyi, oktatási és közigazgatási feltételeket.
