BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy hiteles kormányprogramig tarthat a gyengeség

2006. május 15. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyitáskor 269 forint körül, illetve inkább a felett jegyezték a közös devizát – ami további gyengülés a pénteki megszaladás után –, ám az euró jegyzését tovább erősíti a „török lavina”, így a 270 forintos kurzus hozhat erős pszichikai ellenállást. Ráadásul a legutóbbi amerikai kamatemelés mintha csak most kezdene hatni: a dollár attraktivitása nő, s az sem biztos, hogy lezárult a szigorítási periódus. Ennek hatását erősítik a korábbi tényezők: az iráni helyzet és a magas olajár okozta inflációs félelmek. Elsősorban azokat a devizákat ütik, amelyek mögött gyengébb fundamentumok állnak – fogalmazott lapunknak Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Így a dél-afrikai randot, a török lírát, a forintot, kevésbé a zlotyt, s még kevésbé a cseh és a szlovák koronát. A magyar deviza tegnapi gyengülése tehát nem forintspecifikus, s nincs is olyan fogódzó a piacon, amelybe kapaszkodva megindulhatna a stabilizáció, így továbbra is magas volatilitásra kell számítani – nemcsak a forint esetében.
A reggeli pánikot követően valamelyest erősödött a forint, ám az amerikai befektetők színre lépése után minimális gyengülés következett be. Délután egy német és egy amerikai bank óriási értékű tranzakciói nyomán az euró 267,40 forintig gyengült, majd az amerikai nyitás után ismét erősödni kezdett. Fél négy után 268,20 forintnál bóklászott a kurzus, s innen gyengült zuhanásszerűen. A negyed tízre elért 269,50 forintos, illetve a 270-es szint erős pszichikai korlát, eddig a szintig kimentek a stop-loss ügyletek, ennél feljebb várhatóan nem megy a jegyzés – fogalmazott még délelőtt Kolba Miklós, az ING kereskedője. Várakozásai olyannyira bejöttek, hogy az euró kurzusa zárásra, illetve nem sokkal azután szinte a pénteki szintre, 266,50 forint környékére csúszott. A piac ezzel együtt rendkívül hektikus: egy negatív hír akár 272-ig is vihette volna az árfolyamot.
Bár nehéz előre jelezni, meddig is tart a most zajló átrendeződés, néhány hetes korrekcióra azért számítani lehet – mondta az InfoRádiónak Barcza György. Az ING Bank vezető elemzője úgy véli, a forint árfolyamának alakulása elsősorban a kormányprogramtól függ: ha a kabinet május végén, június közepén bejelenti a költségvetési hiány csökkentésének hiteles tervét, úgy addig tarthat a forint gyengesége. Ellenkező esetben a jegybanknak kamatot kell emelnie. erre viszont csak júniusban vagy júliusban kerülhet sor, így elhúzódó gyengülésre kellene számítani. Attól nem kell tartani, hogy a befektetők látványosan hátat fordítanának a térségnek, mert a régió továbbra is stabilan növekszik, de az elmúlt évekre jellemző befektetői környezet fokozatosan megszűnik.

Molnár Csaba
Molnár Csaba
Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet