A munkavállalói jogok érvényesítésének fokozására és a munkaügyi ellenőrzések hatékonyságának javítására fél tucat országos szakszervezeti konföderáció a következő két hétben olyan javaslatcsomagot állít össze, amelyből a munkaügyi tárca augusztus végére előterjesztést készít. Ha az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadja azt, a kormány még ebben az évben az Országgyűlés elé terjeszti indítványát – jelentette ki Csizmár Gábor a szakszervezetekkel folytatott egyeztetés után. A munkaügyi miniszter szerint a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény februártól hatályos módosítása és a kontrollszervezet létszámának növelése már hozott eredményt, de a jogsértések alapján megérti a szakszervezetek elégedetlenkedését is. Csizmár szerint a szigorúbb szankcionálás mellett egyéb „ösztönzők” is hozzájárulhatnak a munkaügyi szabályok betartásához. Így például csak azok a munkáltatók vehetnek részt a közbeszerzésben, és kaphatnak állami támogatást, amelyeknél rendezettek a munkaügyi kapcsolatok.
Idén az első négy hónapban az ellenőrzött munkáltatók 90 százalékánál fedeztek munkaügyi jogszabálysértést, a legtöbben feketén foglalkoztatták dolgozóikat. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései alapján nem lehet következtetni az országos értékre, korlátozott anyagi és személyi feltételeik miatt ugyanis célzottan azokat a munkáltatókat vizsgálják, ahol feltehetően megsértik a jogszabályokat.
A szakszervezetek szerint gyakori a visszaélés a munkaidővel, a túlmunkával, a munkavégzés helyének kijelölésével, a bér- és túlórafizetéssel. Mindennapossá vált az is, hogy a munkáltató nem engedélyezi szakszervezet létrehozását vagy a szakszervezeti tisztségviselő munkajogi védelme nem érvényesül.
